A visszaszerzett kollektív székely erdővagyonnal való szabadabb rendelkezés érdekében nagy szükség volt az új erdészetekre, s azok létjogosultságukat többszörösen igazolták az eltelt időszakban. Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte nemrég a magánerdészet, a megtett útról és a mai kilátásokról beszélgettünk el ennek kapcsán ifjabb Rancz Sándorral, a Veresvíz Egyesület vezetőjével, aki személyében is egyesíti a két intézményt és ágazatot: a közbirtokossági összefogást és az erdők szakszerű kezelését.

Megháromszorozták a területet
– Az egyesületük által létrehozott magánerdészet 2003. február 15-én kezdte meg működését, az egyesület két évvel korábban. Emlékszem, a bővítés volt akkoriban a fő gondja. Ma hogyan állnak?
– Azért alakult, hogy erdőtulajdonunk kezelésére magánerdészetet hozhassunk létre. Amikor tíz éve megkaptuk a működési engedélyt, 6000 hektárunk volt, ma területünk 20 500 hektárra terjed ki. Induláskor világos volt, hogy erdészetünk csak nagyobb területen lesz életképes. Mekkora? Talán a legnagyobb Felső-Háromszéken. Rajtunk kívül van még a gelenceieknek és bereckieknek külön erdészetük, a mi erdeink pedig benyúlnak Moldvába, egészen Szaláncfürdő (Slănic Moldova) határáig, hozzánk csatlakozott a Hargita megyében az Úz völgyében és a Kászonokban birtokló kászonjakabfalvi közbirtokosság is. Külön siker és nem kis erőfeszítésbe került, hogy a moldvai Bákó megyétől visszaszereztünk 2800 hektár erdőt. Tizenhét nagyobb közbirtokosság és községi tanács erdejét őrizzük, a kisebb birtoktestek természetes személyek tulajdonában vannak. Megte­rem­tettük a választás szabadságát: vagy hozzánk vagy az állami erdészethez fordulhattak a birtokosok. Hányan? Ma 31 ember az alkalmazottunk, a technikai személyzettel, a munkásokkal, az erdészekkel területvezetőkkel együtt. Tizennégy emberrel indultunk, a területet megháromszoroztuk, a személyzetet pedig megdupláztuk.

Jobb idők a pályázásra
– Két évig fehér hollóként, egyedül küzdöttek a létért, aztán megalakult a többi magánerdészet is. El tudják-e szakszerűen látni a feladataikat? Emlékszem, komoly gondjaik adódtak, az állami szervek is gáncsoskodtak, a széltörés, elégtelen kitermelési folyamat miatt nagy rovarpusztítás zajlott…
– A helyzet jogilag volt komplikált. Jogi személyiséget kellett utóbb adnunk az erdészetnek, mely alárendeltje az egyesületnek, de jogilag külön személy. Alkalmazottjaink is ott dolgoznak. Nekünk mint egyesületnek az a dolgunk, hogy megszabjuk a költségvetést, a közgyűlés a döntő szerv. Ezt a 18 képviselő alkotja, negyedévente szoktunk összegyűlni, néha havonta is, a fizetésekig el mindent mi hagyunk jóvá. Mekkora az évi forgalmunk? Olyan negyven lej hektáronként, amit a jövedelmeinkből fedezünk, uniós támogatáshoz még nem volt szerencsénk, de 2014-től eléggé ígéretes pályázási lehetőségek kínálkoznak erdősítésre, most új székhelyet szeretnénk építeni. Kézdi­almásról az erdészeti irodák beköltöztek a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalba, most ott a központunk.
– Visszatérnék: Európában hatalmas pénzeket fordítanak az erdőkre, Német­ország­ban parkerdőket képeznek ki, azokat külön kell kezelni…
– Mi eddig ebből nem kaptunk semmit. Az unióban valóban létezik oxigénprogram, ami azt jelenti, hogy a szennyezést kibocsátó cégek külön kárpótlást, illetve ellensúlyozó tevékenységért külön fizetnek az erdőtulajdonosoknak stb. Románia szerintem a politikum nemtörődömsége miatt elesett ezektől az összegektől. A közbirtokosságok kapnak az APIA-tól, amit kapnak. Úgy tudom, más erdészeteknek sem jut ebből, még az államiaknak sem. Utólag hallottam, hogy az eladott famennyiség után folyósít valamit az unió, ez lenne a kivétel, a jövőben mi is meg fogjuk próbálni, habár meglehet, nem annyira nekünk szól, hanem a cégeknek, amelyek elviszik a fát. A megyében talán két közbirtokosságnak toldották meg 20 százalékkal a bevételét az eladott fa után. Az erdősítéssel? Azzal nincsen gond, mert azt amúgy is megszabja a törvény: az eladott fa értékének 16–20 százalékát kell arra fordítani, s külön folyószámlára kell letenni. Mi saját csemetekertet is hoztunk létre, ezáltal meg tudjuk spórolni a kiadások egy részét. Mindenféle csemetét nevelünk, az erdeink fele fenyő, a többi lombhullató. Gombát és erdei gyümölcsöt pár éve, sajnos, már nem gyűjtünk, a piac valami miatt leállott, nincs kereslet rá.

A feldolgozást kisajátították
– Emlékszem, kitermelő és feldolgozói kapacitások létrehozatalán is gondolkodtak. hogy ne kelljen a nyersanyagot, fát lábon eladni…
– A közbirtokosságok közül kettő próbálkozott kitermelő csoporttal. Nem ment. Minálunk sem vált be a kísérlet, pedig próbálkoztunk. Szerintem az emberek mentalitásával sincs minden rendben. Nem deszkagyárral kísérleteztünk, hanem favágással. Mi is hibásak voltunk talán, az emberek is, megszokták a kommunista munkatempót, a dolog nem volt kifizetődő. Most ki végzi a kitermelést? Főleg helybeli cégeknek adjuk el a fát – lábon. Gatterek sincsenek, Romá­niában ma különben úgy néz ki a piac, hogy senki sem dolgoz fel, országos szinten mindenki három nagy cégnek adja el a fáját, a fa nyolcvan százalékát azok viszik el. Az egyik az osztrák óriáscég, mely most Rétyre telepedne, a második is osztrák, még a kínaiak is benn vannak már a piacon. Úgy tűnik, a román cégek lecsúsztak a feldolgozásról… Hozzánk a legközelebbi nagy feldolgozó egység a brassói Kronospané, amely gyengébb minőségű fára specializálódott, azt őrlik meg, és forgácslemezeket préselnek belőle. Az országosan legnagyobb Gyulafehérvár mellett a Schweighoferé.

Visszavett erdők
– Talán legnagyobb sikerük, hogy a Moldvába szakadt erdőket, ha nem is mindet, de jórészt sikerült visszaszerezniük. Vrancea megye a mai napig ellenáll.
– A kézdi környéki közbirtokosságoknak és tanácsoknak voltak ott erdei 3500 hektár körül, abból 2800 visszajött. Nekem személy szerint kétévi munkámba került, leg­előbb az almási közbirtokosságét tudtam visszaszerezni, amint sikerült kibogozni. A pereskedést kerültük, annak, hogy szinte hetente átjártam, meglett az eredménye. Kapcsolatok születtek. Úgy lehet valamit kikaparni, ha az ember ott van mellette. Az almási és a kézdivásárhelyi tanács, az almási közbirtokosság, a sárfalvi közbirtokosság és magánszemélyek is hasznát látták. A Hargita megyeiek is hasonló úton jártak, de a Csíki Magánjavakkal a mai napig baj van, azt a határőrvagyont nem sikerült elismertetni. Nálunk a közbirtokosságok vagyonából hiányzik még, ugyanis azt nem közbirtokossági tulajdonként származtatták vissza egészben, hanem minden résztulajdonosnak egyenként. Emiatt mindenkinek le kellett rajzolnom a családfáját, komoly dokumentációt kellett készítenem. Családfát az egész falunak! Ahol hiányoztak a nevek, az okmányok, a temetőben bujkáltam és a keresztekről rekonstruáltam a hiányzó láncszemeket. Olyan leírásokat csatoltam, hogy a temető sírjai közt a hányadik sor hányadik sírja az illetőé. Ezt a papok adták ki. A bákói prefektúrán tudakoltam meg, milyen bizonyítékot fogadnak el. Előfordult, hogy két emberért mentem be, de végül kijártam. A kézdivásárhelyi erdő Szaláncfürdő végétől kezdődik. Légvonalban nem több tíz kilométernél, de autóval 120 kilométeres kerülővel jutni csak oda. Arról a sávról van szó, mellyel a megyésítéskor a megyét megcsonkították átcsatoláskor, eltörve az ezeréves határtól.

Meg kellene tudnunk élni
–  Annak idején nagy lendülettel fogott neki a vadaskert-alapításnak, sok fantáziát látott benne, lapunk írt is róla. Hány van belőlük a megyében?
– Három alakult, egy negyedik nem működik. Amikor elindultunk, volt egy tervem, úgy akartam, az erdőtulajdonosok valósítsák meg. Befektetés lett volna, próbáltunk a Sapardon keresztül pályázni. A bökkenő, hogy minden pályázáskor pénzt kell felmutatni, amivel mi nem rendelkeztünk, rákényszerültünk, hogy a felét adjuk el, végül az egészet eladtuk. A kézdivásárhelyi tanács erdejében bekerítettünk 350 hektárt, most udvarhelyi üzletemberek tulajdona, a válság miatt nincs rá kellő vadászati kereslet. Hajtóvadászatot? Azt még igazán nem rendeztünk Almáson, kell ahhoz pár év, hogy az állomány felnőjön. Vaddisznók, pár muflon és dámszarvasok. Medve? Isten őrizzen, hogy legyen. A legnagyobb a spanyol piac volt, de ma már nem működik. A Sárkány-féle a legnagyobb vadásztató társaság Romániában, vadaskertjük is van, nagyon jól dolgoznak. Kapcsolatok kellenek ehhez is. Egy második Bodzafordulón működik, s Zalánban alakult még egy. Tulajdonképpen a Sárkányé működik igazán, mi, többiek túl kicsik vagyunk még.
– Erdészeti felszereléseik milyenek?
– Hazai szinten el vagyunk látva mindennel, de a modern erdőgazdálkodáshoz olyan gépek kellenek, amelyektől mi még messze állunk. Ha végre az erdőre szóló uniós támogatásokat nekünk is folyósítanák! Nem tudom, miért megy olyan nehezen. Kiszámítottuk, hogy kellő támogatással csak a fa tíz százalékát kellene kitermelnünk, hogy fenntarthassuk magunkat. Így annyit termelünk ki, amennyit az üzleti terv megenged, amúgy pedig spórolni tudnánk a fával. Mi hiányzik? Korszerűbb műszerek a mértékvételre, magasságmérésre, sokféle terepező-felszerelés, és új utakat is kellene építeni. Hatalmas kiterjedésűek az erdők, Kézditől a legtávolabbi pont hetven kilométerre fekszik. Úthálózatunk állapota nagyon rossz. Most nyertünk meg egy pályázatot az almási tanáccsal közösen egy tíz kilométeres szakaszra.
– A falopást némely vidékeken szinte sportszerűen űzik. Gyergyóban panaszkodnak a legtöbben. A rendőrség sem boldogul velük.
– De akar-e boldogulni? Meg kell nézni Comăneşti környékét, ahhoz Hargita még közel se jár. Nálunk előfordult ugyan, de nem volt ilyen gondunk. Meg kell azt is köszönnünk, hogy az emberek türelemmel kivárták, amíg fizetni tudtunk, mert az elején megtörtént, hogy elfogyott ideiglenesen a pénz. Birtalan Ákos és Tamás Sándor képviselőkként támogattak, előfordult, hogy egyik emberünket egy ideig a képviselői iroda fizette.
– Csodálatosan karban tartott erdőket lát nyugaton az ember! Milyen jövője van a székely erdőgazdálkodásnak? Mikor fog jövedelmet hajtani a székelységnek?
– Akkora erdeink vannak székely közbirtokossági és önkormányzati, egyházi és magántulajdonban, hogy egyedül az erdőből meg kellene tudnunk élni. Ettől még messze vagyunk, sajnos.