Fekete Réka
Két nap múlva ballag a végzős diákok első hada, majd sorra a többiek, s a korosztályra jellemző magabiztosság helyett tarisznyájuk tele kétellyel, csalódottsággal. Ugyan mitől lennének tele önbizalommal egy olyan országban, ahol csak papíron törvény a törvény, és senki nem bünteti meg azokat, akik a jogszabályokat megalkotják, de nem tartják be?
Történik ugyanis, hogy egy egész középiskolás nemzedék áll az integetőben esőben, melegben, kora reggel és késő délután, várván, hogy az iskolába, illetve haza jusson, s mindez amiatt, mert az ingázók eme tábora költségvetésen kívül maradt, az érintettek hét hónapja nem kapják meg a törvényes utazási támogatást. Ha egy családban ketten ingáznak, havonta annyival kurtítja meg az állam őket, amennyi gyakran az egész család készpénzbevétele, mert hiába fejik meg egyetlen tehénkéjüket, abból nem telik az egyre költségesebb és továbbra is ellenőrizhetetlenül dráguló buszbérletre. Ne csodálkozzék hát Remus Pricopie oktatási miniszter, hogy az érintettek tanulás helyett azon törik a fejüket, a tiltakozások milyen formájával tudnák rávenni a Ponta-kormányt az adósság törlesztésére, mely adósság Háromszéken, az ország legkisebb megyéjében is meghaladja a kétmillió lejt, és több mint kétezer diákot kényszerít ma fehér karszalagos japánsztrájkra, holnap az utcára vonulni.
A jogosan tiltakozók sorába a diákok mögé állhatnának a pedagógusok, hisz ők sem kapják meg az utazási támogatást, következhetnének azok a vállalkozók, akik milliókra végeztek el óvoda- és iskolafelújításokat, de hónapok, sőt, évek óta nem kapják meg azok ellenértékét, beállhatnának a sorba a szülők, nagyszülők is, akiknek zsebére megy a játék, és minden pályakezdő fiatal, akit már az út elején megfosztanak az élhető jövő reményétől. Csoda-e hát, ha az egyetemet végzettek tömegesen hagyják el az országot, mások pedig saját szüleik példáján látva a munkanélküliség okozta elkeseredést és nyomort, nem igyekszenek szakmát tanulni, mert már a kisiskolás is tudja, munkából nem lehet megélni, csalásból ellenben annál inkább?
És mégis, kell lennie valaminek, amiben bízni lehet, amitől nem fordul vissza félútról az ifjúság, hanem folytatja a családban, az iskolában megkezdett önépítkezést, és nem azokra hallgat, akik feladják, inkább azokat követi, akik vállalják a maguk választotta utat. Szóljanak hát az iskolacsengők hívogatón, gyűljön össze a ballagók köré a család, a rokonság, legyenek ott a barátok, ismerősök, teljenek meg az iskolaudvarok ünneplő tömeggel és szeretettel – mert egyebet ugyan el lehet venni az embertől, de ami a szívében, lelkében és a fejében van, attól nem tudják megfosztani.
