Megérdemeljük azt az oktatási törvényt, mely szerint az előkészítő csoport iskolához csatolása miatt elsorvadnának kis létszámú falusi óvodák, lehetetlenné válna a tanítás összevont elemi osztályokban, ahol az eddigi négy helyett öt évfolyam tanulna; továbbra is egységes tanterv szerint tanítanák a román nyelv és irodalmat ötödik osztálytól érettségiig, az V—IX. osztályban megkülönböztetett, utána egységes tankönyvből, az érettségin pedig maradna az egységes követelményrendszer és értékelés; a fejkvóta szerinti alapfinanszírozás miatt bezárhatnánk a kis iskolákat.
Többek között ezekre és a későbbiekben kidolgozandó alkalmazási szabályzókból eredő jogfosztottságra számíthatunk, ha továbbra is csak egyes szűk szakmai körökben veszik komolyan annak lehetőségét, hogy módosító javaslatokat fogalmazzanak meg a február 17-ig közvitára bocsátott tanügyi törvénytervezet kapcsán. Volt ugyan Sepsiszentgyörgyön már két, széles körben meghirdetett beszélgetés arról, hogy mi készül az oktatási minisztérium vegykonyháján, de egyiken sem tolakodtak a leginkább érintettek: pedagógusok, iskolavezetők, önkormányzati képviselők, civil és szakmai szervezetek, szülők, hogy véleményezzék a jogszabályt.
A megyei tanfelügyelőség előrukkolt egy nem túl átfogó javaslatcsomaggal, melyben először jelenik meg a román nyelv és irodalomból tett érettségi kiiktatása, s e javaslattal sikerült némi vitát kiváltania, de a közömbösség, ami azt a jogszabályt övezi, mely évekre meghatározza, és talán évtizedekre kihatással lesz a felnövő nemzedékekre, semmivel nem magyarázható. Említett találkozón parlamenti képviselő hiányolta a törvénytervezetből azt, hogy nem szerepel benne tételesen az oktatásnak szánt költségvetési részesedés, pedig benne van; elhangzott az a javaslat, hogy a felekezeti oktatásra vonatkozó cikkelyt bővítsék ki, miszerint az egyházak ne csak középiskolai, hanem elemi és gimnáziumi osztályokat is indíthassanak — ilyen jellegű megszorítás nem szerepel a törvénytervezetben; a szenátus oktatási bizottságának RMDSZ-es tagja mondta, hogy hajlandó részt venni minden, a jogszabálytervezetről szóló vitán, beszélgetésen, de előbb adja rá áldását a megyei tanfelügyelőség, mert mégsem lépheti át egy ilyen fontos hivatal hatáskörét, holott amiről igazán van mit vitatkozni, legkevésbé érinti ezt az intézményt, sokkal inkább gyermekeink, fiataljaink, az erdélyi magyarság jövőjét.
Ha ez így megy tovább, megérdemeljük, amit kapunk. Ráadásul nem egy, hanem három törvény zúdul úgy a nyakunkba, hogy hozzászólhattunk volna, de nem tettük, pedig aligha van olyan ember, aki szülőként, nagyszülőként, rokonként, pedagógusként ne lenne érintett a köz- és felsőfokú oktatásban. Legtöbben azt sem tudják, hogy miért három jogszabály, és nem egy, tanári szobában hangzik el, hogy semmi sem változott, ugyanolyan lesz az új törvény, mint a régi. Sokan nem vették észre, hogy külön törvény készül a közoktatás és külön a felsőoktatás számára, ezek pedig nincsenek összhangban az oktató személyzet jogállásáról szóló törvénnyel.
Vajon hol a hiba? Valóban csak a törvényhozó okolható azért, hogy megint csupán kerettörvény készül, melyben gyakori az olyan kifejezés, hogy ,,lehet", ,,lehetőségek szerint", mely törvényt majd úgy alkalmaznak, ahogy arról az alkalmazási módszertan rendelkezik, mely kidolgozásához a jelenlegihez hasonló széles vitát nem rendelnek el, és mely jogszabály tartalmaz ugyan némi előrelépést az intézményi autonómia irányába, de az nem mindig találkozik a mi sajátos érdekeinkkel, a magyar oktatás minden szinten és minden területen történő biztosításával, mert ahol létszámban kevesen vagyunk (lásd a szórványt), vagy nem állunk ki a jogainkért, ott ingázhatunk a magyar ábécéért, és nézhetünk csalódottan a tükörbe — mit nem tettünk meg?!
