A közember szintjén azonban ez aligha érződik, s ha a továbbra is sűrű negatív előrejelzéseket hallgatjuk, melyek a nem is oly régen ajnározott Európai Unióból érkeznek, a csöppnyi pozitívum az általános közérzeten nem sokat javít. A nagy gazdasági rendszerek és alrendszerek szövevényes hálójában elemzések sora magyaráz és jósol, s mintha megfeledkeznénk arról a régi igazságról, hogy a lényeg a részletekben keresendő. A világfalu – legyen az országnyi vagy kontinensnyi – valójában kisebb, lokális elemekből tevődik össze, amelyek fejlődése nem elsősorban a külső, hanem a belső energiák, az önerő mozgósításától függ. Hogy egy éppen napirenden levő témával példálódzzunk: a helyi víz- és csatornarendszerek kiépítésében beállt finanszírozási változások miatt Háromszék több településén is leálltak a munkálatok, mert nincs központi alap a folytatásukra. Ilyenkor óhatatlanul felvetődik a kérdés: vajon az egyébként szükséges beruházásokat – még akkor is, ha méreteikben sokszor meghaladják a helyi közösségek erejét – nem lett volna célszerűbb helyi erőforrásokból megvalósítani?
Egyre többen hangoztatják: a jelenlegi gazdasági válság valójában a globális rendszerek válsága, a magas gazdasági hatékonyság ugyanis a működésük kockázatait, sérülékenységüket is jelentősen megnövelte. S bár létjogosultságuk aligha kérdőjelezhető meg, akár velük párhuzamosan, erősíteni kellene a helyi közösségi alapú, úgynevezett szolidáris gazdasági (kis)rendszerek esélyeit. S hol lehetne ennek nagyobb létjogosultsága, mint éppen Székelyföldön, ahol megközelítésnek ma is élő hagyományai vannak. Egyre több szakterület felismeri ennek fontosságát – a hét végén a Kós Károly Egyesülés égisze alatt tartanak konferenciát e témában a Székely Nemzeti Múzeumban –, mindez, reméljük, a gyakorlatban is egyre több helyen megmutatja létjogosultságát.