Mint mindig. Mint minden őszi előadásán, ezúttal is szűknek bizonyult a hely a legerősebb magyar hegymászó tisztelőinek: az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki szakosztályának udvarán tegnap este egymást taposták azok, akik még egyszer látni akarták a Székelyföldről elszármazott, de beszámolóival rendszeresen hazatérő Erőss Zsoltot, arcát, mosolyát.
Még jó is, hogy a gyertyagyújtást nem valamilyen négy fal között szervezték meg: így voltunk újra egy légtérben azzal, aki most már a Himalájában, nyolcezer méter magasan marad mindig a mi nagykövetünk. Idősek, fiatalok, gyermekek, hegymászók és egyszerű természetjárók rótták le kegyeletüket a 45 évesen eltűnt Hópárduc – a Kaukázus ötezres csúcsait meghódítóknak jár ez a cím – és kevésbé ismert társa, a 27 éves Kiss Péter előtt, nem csupán Sepsiszentgyörgyön, hanem egyszerre 16 erdélyi városban; Kézdivásárhelyen pedig ma este vesznek búcsút tőlük (20 órától a sportcsarnok előtt). Kevés szóval, mert a teljesítményeket és a nehézségeket lebíró embert már nem kell minősíteni, ezek – a Dukrét Lajos HEKE-elnök által felolvasott méltatás szerint – „jégbe fagyva, kőbe vésve” maradnak meg az utókornak. Hűvös november végi estéken jó lett volna a Kancsendzönga s a még hátralevő két nyolcezres megmászásáról hallgatni Erőss Zsoltot, de ezentúl nekünk kell felkeresnünk őt gondolatainkkal.
