Magyar polgármester Beregszászon

2013. június 4., kedd, Világfigyelő

Ismét magyar polgármestere van Beregszásznak: Bab­ják Zoltán a vasárnapi időközi polgármester-választáson a szavazatok 55 százalékának megszerzésével győzött.

A mintegy 50 százalékos részvétel mellett rendben lezajlott választáson az Uk­rajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a vele szövetséges kormányzó Régiók Pártja (PR) által indított Babják Zoltán az előzetes adatok szerint 5547 szavazatot kapott. Második helyen Olga Bizilja, a Kár­pát­alján befolyásos Egy­séges Centrum (JC) párt jelöltje végzett a voksok 23 száza­lékának megszerzésével. A harmadik helyezett Orosz Géza, akit a Kár­pátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) indított a polgármester-választáson, a szavazatok 11 százalékát kapta.
A kárpátaljai magyarság kulturális és oktatási központjának számító Beregszá­szon azért tartottak előre hozott polgármester-választást, mert a tavaly őszi ukrán parlamenti választásokon mandátumot szerzett Gajdos István korábbi polgármesternek le kellett mondania tisztségéről.
Babják Zoltán mostanáig Beregszász első polgármester-helyettesi tisztségét töltötte be, az MTI érdeklődésére elmondta: hétfőtől nem kezdődik új korszak a településen, egy megfelelően felkészült csapat folytatja majd az eddigi munkát oly módon, hogy annak a legkézzelfoghatóbb eredményei legyenek. Beregszász új polgármestere jelöltsége idején hangsúlyozta: megválasztása esetén nem fogja megengedni semmilyen szél­sőségnek, hogy nemzetiségek közötti uszítást folytasson a városban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 376
szavazógép
2013-06-04: Közélet - :

Fogolyán-emlékszoba a prefektúrán

Tegnap múlt 135 éve, hogy megszületett a későbbi híres orvos, a környék szegényeinek „fehér angyala”, a megyei kórház névadója, dr. Fogolyán Kristóf.
2013-06-04: Világfigyelő - :

Folytatódik a törökök lázadása

Nyugalomra intette a lakosságot tegnap Recep Tayyip Erdogan a három napja kezdődött heves kormányellenes tüntetések után. „Nyugodjanak meg, úrrá leszünk mindezen (a nyugtalanságon)” – mondta a török kormányfő újságíróknak az isztambuli repülőtéren, mielőtt elindult Marokkóba hivatalos látogatásra.