Nyugalomra intette a lakosságot tegnap Recep Tayyip Erdogan a három napja kezdődött heves kormányellenes tüntetések után. „Nyugodjanak meg, úrrá leszünk mindezen (a nyugtalanságon)” – mondta a török kormányfő újságíróknak az isztambuli repülőtéren, mielőtt elindult Marokkóba hivatalos látogatásra.
A tüntetéseket „szélsőséges elemek” szervezték – jelentette ki. Ugyanakkor tegnap folytatódtak a megmozdulások, Isztambulban mintegy háromezren vonultak utcára, ezúttal főleg a török média elfogult tudósításai miatt tiltakoztak. Ankarában a rendőrség könnygázzal oszlatta szét tegnap délután a mintegy ezerfős tömeget.
Muammer Güler török belügyminiszter közlése szerint 67 városban összesen több mint kétszáz tüntetés volt az elmúlt napokban. Az Amnesty International nemzetközi emberijog-védő szervezet a harmadik napja zajló tüntetésekkel kapcsolatban két halottról tett említést. A beszámolók a sebesültek számát ezernél többre, az őrizetbe vettekét ezer körülire teszik. A tüntetések sora a múlt hét elején kezdődött az Isztambul központjában lévő Gezi park átépítése ellen, ahova bevásárlóközpontot terveznek. Később a megmozdulások kormányellenes tiltakozó akciókba csaptak át. Megfigyelők szerint a tüntetések a Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök és az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tekintélyelvű kormányzásával szembeni növekvő elégedetlenséget tükrözik.