Egyetemi előadással ért fel Georg Kraus szász krónikája magyar fordításának nemrég tartott bemutatója a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
A fordító Vogel Sándor úgyszólván földink, Apácán született, és 1989-es kitelepedése előtt Brassóban volt tanár, élete és tudományos pályája nagy feladataként vállalta a Kraus-féle krónika fordítását, melyet olyan jegyzetapparátussal látott el, hogy a mű mai, átdolgozott második kiadásában az erdélyi história nélkülözhetetlen forrásmunkájává vált számunkra is, és egyben bevezetésnek tekinthető a 17. század tanulmányozásához, feldolgozott eredményeiben sarkalatos útbaigazítója olvasónak, diáknak és kutatónak egyaránt.
Georg Kraus (1607–1679) 35 éven át volt Segesvár városának főjegyzője, e minőségében az erdélyi országgyűlésnek is tagja, aki előtt legfeljebb a zártkörű fejedelmi tanács belső diplomáciai titkai lehettek ismeretlenek, de azok közül is sokat megfejtett. A háromnemzetiségű, a magyar államiság politikai léte szempontjából létfontosságú Erdély nagy századában élt, és vált fontos események leírójává, így sorra veszi Báthory Gábor, Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György, Apafi Mihály fejedelemségének, a harmincéves háborúnak sok eseményét, a török portához, a két hegyen túli román fejedelemséghez fűződő viszony alakulását az 1608 és 1655 közötti években, s munkáját, történelemszemléletét olyan erdélyi identitás hatja át, melyre lehetetlen nem nosztalgiával gondolni az ezredfordulón, annyi erdélyi érték pusztulása, a szászság kíméletlen elüldözése után. A történelmi munka bepillantást enged a politikán túl az erdélyi mindennapokba, a rendek és a párhuzamosan fennálló három nemzeti társadalom felépítésébe és az autonómiák működésébe, s bizonyítékát nyújtja a vallásháborúk korában ama erdélyi toleranciának is, mely minden súrlódás ellenére mégis összekapcsolta a maguknak itt otthont teremtő népeket, köztük a székelységet is.
Kiemelendő értéke a kötetnek a fordító törekvése arra, hogy stílusában is élvezhető formába öntse a művet. Ehhez a fordítás elkészülte után fél évig stilisztikai tanulmányokat folytatott, és hogy a mai olvasó számára is érthető nyelven szóljon, de egyben némi ódon mellékízt se nélkülözzön fordítása, 19. századi stílusfordulatokkal dúsította fel az átdolgozáskor az átültetett krónikát. Georg Kraus segesvári főjegyző nagy munkájához lelkiismeretesebb fordítót és szöveggondozó méltatót nem is kívánhatott volna magának.
