Szokás szerint sok ministráns gyermek vette körül az oltárt komolyan, összeszedetten, hisz ők tudják, hogy Jézust szolgálják. Az Olvasmányt egy elsőáldozó fiú, Bakk Attila, a Szentleckét Bogdán Ákos (aki most fejezi be az első osztályt, és minden betűt ismer már; szülei majdnem csecsemő korától, még a kemény télben is elhozták a templomba), a könyörgéseket Demény Ágnes ministráns olvasta fel.
A plébános úr, Opra István egy kis beszámolót tartott székely népünk, konkrétan Szentkatolna fogyásáról – 1912-ben 42, 1962-ben 21, 2012-ben pedig mindössze 2 székely magyar keresztelő volt az 1364 lelket számláló faluban –, és szép szavakkal buzdította gyermekáldásra a még fiatal családokat. Egy hetedikes kislány, Kozma Hanna által felolvasott írásból kitűnt, hogy a gyerek nem pénzt, mobiltelefont szeretne, hanem időt a szüleitől, törődést, megértést, több együttlétet és szeretetet.
Közben jó érzés volt hallani, hogy a kisgyermekek bele-belekiabáltak, kacagtak a szertartásba. Megható volt, amikor egy fiatal édesanya, Pál Enikő két kis, székely ruhába öltöztetett gyermekével – egyik a karján, a másikat kézen fogta – elszavalta Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című versét. A szentmise alatt gyermekekhez és gyermekekről szóló énekek hangzottak el. A szentáldozás után a plébános úr külön-külön megáldott minden gyermeket, majd kaptak egy kis szentképet, és mosolyogva jöttek vissza a padokba; a szülők közül többen könnyes szemmel. Távozáskor a gyermekek még egy kis édességet is kaptak, amivel boldogan szaladtak hazafelé. Kívánjuk, hogy minden vasárnap minél több hangoskodó gyerek koptassa a szentkatolnai templom padjait, szüleivel együtt.

Lőrincz Lenke, Szentkatolna