„– Na, megyek, olvasok tovább.
– Hű, mit olvasol?
– Két Übü-drámát.
–- Mi a fr*nc az az übü?”
Nos igen, ha minden könyv borítóján létezne gyakran ismételt kérdéseknek hely, akkor valószínűleg ez szerepelne az első helyen jelen esetben. Persze, ez a kérdés csak laikusok számára merül fel, hisz mi is az übü? Két szóban is lehet válaszolni: színháztörténeti legenda. De mivel ez az übü-recenzió elsősorban laikusok számára készül, hát részletezzük ezt a színháztörténeti legendát, röviden, mert hanem itt fogunk megöregedni, zöld kandeláberemre!
Alfred Jarry és iskolatársai diákcsínyeinek fő célpontja fizikatanáruk, Hébert professzor volt, akinek neve fokozatosan átalakult: Hébert – Heb – Eb – Ub – Ubu, vagyis magyarul Übü. Az Übü-drámák alapja eredetileg egy közösen készített diákbohózat volt, amelyeket később Jarry felhasznált, kibővített, átdolgozott. Übü papa egy irtózatosan kövér, nagy potrohú figura, fején kúp alakú kalapkával, jelmeze kitömve, hogy elérje a megfelelő vastagságot. Legalábbis Jarry így képzelte el annak idején, azóta számos változatot megélt a karakter: volt kövér is, sovány is, különleges jelmezbe öltöztetett és köznapi ruhában megjelenő. Übü jellegzetes szavai, felszólalásai, például a „szahar” és a „zöld kandeláberemre”, de egész beszédstílusa és modora színházi mítosszá vált. Übü tulajdonképpen emberi kicsinyességünk és kapzsiságunk, zsarnoki elvakultságunk kivetülése.
A kötetben két Übü-drámát olvashatunk, ahogy ezt a cím is előre jelzi. A két darab szorosan kapcsolódik egymáshoz, mindkét műnek a főszereplője Übü papa és Übü mama, valamint a cselekmény is rímel egymásra. Mindemellett az egyik a másik ellendrámája. Hisz amíg az Übü király a királyok és politikai vezetők túlkapásait, gazdagodási vágyukból fakadó elfogultságát és pénzéhségét hivatott parodizálni, addig A láncra vert Übü a demokratikus rendszer éles bírálata. Az Übü királyban Übü papa és Übü mama, illetve néhány szövetségesük meggyilkolja Lengyelország királyát, és átveszi a hatalmat. Übü óriási túlkapásokba esik, az adót a kétszeresére növeli, és azt háromszor kellene befizetni, meggyilkoltat minden nemest, és a címeiket, vagyonukat megtartja magának. Együgyű pojáca, aki saját vesztébe rohan. Annyira nevetséges, hogy képesek vagyunk hangosan röhögni olvasás közben, pedig valahol a lecsupaszított igazságot jeleníti meg. Groteszk, abszurd, szürrealista. A láncra vert Übüben épp ellenkezőleg, megunja az uralkodást, s rabszolgaságba vonul a demokratikus és szabad Franciaországban. Az előző, szadista uralkodóból egy mazochista őrültbe csap át, továbbra is megtartva kapzsiságát.
Jarry ebben a műben abszurd módon egyenlővé teszi a szabadságot a rabszolgasággal, amikor az addig szabad emberek önként bevonulnak a börtönbe, hisz már megunták, hogy olyan szabadok voltak. Tehát a demokráciában hangzatosan ismételgetett szabadság fogalma is egy korláttá válik, a modern társadalom börtönrácsaivá, ahol a naiv polgárok a demokratikus eszmerendszer foglyai csupán.
Az Übü király 1896-os bemutatója hatalmas botrány volt. A közönség hangosan ordibálni kezdett, végül a színészek leleményessége mentette meg az előadást. Sokan felháborodtak a csúnya, groteszk, ordibáló, helytelenül és trágárul beszélő figura láttán. Azonban amekkora bukás, ugyanakkora siker is volt, hisz kialakult két tábor, a támadók és védők tábora, végül ez utóbbiaknak lett igazuk, és az Übü-drámák elfoglalták a megérdemelt helyüket.
A művek egyébként kevés utasítást tartalmaznak, díszletre és színtérre nézve semmit, a szereplőkre is csak a minimális, a megértés szempontjából fontos információt közli, így mondhatni tényleg szabad keze van a rendezőnek, ahogy az a kortárs színházaknál megszokott már-már. A kolozsvári színház 2011 decemberében mutatta be az Übü királyt Alain Timar rendezésében. Az előadást és a könyvet is mindenkinek ajánlom, aki egy kis kikapcsolódásra vágyik, és nem idegenkedik a modern színháztól!
Ugron Nóra