Az EMI és a Zelegor Törpmanó közösen bonyolított le programot, a gyerekek rajzolhattak kedvükre, szabadjára engedhették fantáziájukat, hisz két nap teljes egészében csak róluk szólt, ők voltak a középpontban, és mindenki csak a kívánságaikat leste. A nagyobbak szöveges fejtörőket oldhattak meg, meséket és közmondásokat rakhattak össze, állíthattak helyes sorrendbe a szavak, mondatok kirakásával. A kicsik is megtehették ezt, csak éppen ábrákat, rajzokat kellett egymással találtatniuk, kiegészíteniük. A titkosírások megfejtése viszont még a nagyobbaknak is nehéz­séget okozott. Az adott szöveg – ami lehetett mese vagy közmondás – szimbólumokból állt össze. Kis segítséggel a gyerekeknek rá kellett jönniük, hogy egy szimbólum milyen betűt helyettesít, és így összerakni az adott mesét vagy közmondást. Az ügyes gyerkőcöknek természetesen nem maradt el a jutalmuk, oklevelet kaptak, színes szélforgókat és lufikat is.
A második napon két új „vendéget” köszönthetett az EMI és a Zelegor Törpmanó: Luca kutyát és Mekk Eleket, a kecskét, akikkel a sátor mellett lehetett találkozni, és megsimogatni őket, fotókat készíteni. A gyerekek valósággal özönlöttek, az anyukák, apukák pedig büszkén nyomták le a gombot a fényképezőgépeken, hogy megörökíthessék, amint gyerkőcük vidáman ugrándozik a parkban, és hirtelen nem is tudja, hogy a színes cukorkákat áruló nénihez szaladjon, vagy valamelyik sátorhoz. A mosolyokat, a vidám, önfeledt kacajokat sosem felejti el az ember, a látványt, amikor szinte minden percben feltűnik egy kisgyerek nyalókával a kezében. Azt, amikor egy aranyos, szőke, kék szemű kislány tiszta szívből mondja, hogy köszönöm szépen, és vidáman továbbszalad a szélforgóval és a frissen szerzett oklevéllel az anyukájához, aki felveszi őt az ölébe, és puha puszit lehel a homlokára. Aztán megkérdi a szeme fényét, hogy kér-e egy csokoládés fagylaltot. Ezek mind olyan dolgok, amiket érdemes látni, olyan apró percek, amelyek bearanyozzák a napunkat.
Tompa Réka