Míg Crin Antonescu az új alkotmány atyjaként kívánja nevét a román öröklétben biztosítani, a koalíció másik erős embere, Liviu Dragnea a régiósítást tekinti politikusi léte kiteljesítésének. És félő, hogy a kétharmados szavazógépezettel hátuk mögött még idén sikerül mindőjüknek tető alá is hozniuk szándékukat.
Egyelőre nagy ismeretlen számunkra a Crin Antonescu – történelemtanár – irányítása alatt most átgyúrás alatt álló alkotmány, hisz amint kiszivárgott, némely módosító indítványa például az autonómiatörekvést nemzetellenes tevékenységként tervezi beiktatni az alaptörvénybe, a halálos csapást Székelyföld számára mégis a Liviu Dragnea mester irányította régiósítás jelenti. Suba alatt zajlik egyelőre minden, de halljuk, a régióközpontot Brassóból áttennék Szebenbe – hála a város nagyra törő polgármesterének, Klaus Johannisnak, aki pont e célból cserélte le a németek etnikai szervezetében betöltött tisztségét a Nemzeti Liberális Párt alelnökségére. A Dâmboviţa partján az árulást jól honorálják, lám, a hála sem marad el, a 154 800 lakosú város kaméleon polgármesterének köszönhetően lepipálhatja a jelentős ipari centrumként is számon tartott, közel 400 ezres Brassót.
Hogy Dobrudzsa tekintetében engedett Dragnea, s külön közigazgatási egységként szerepel majd a régiósított Romániában, sajnos, csak annyit jelent, hogy Konstanca excentrikus polgármesterének az illendőnél nagyobb a szocialista párton belüli hatalma, no meg jelzi, az országos jelentőségű döntéseket kis csoportérdekek mentén hozzák. Jellemző a hatalom mai uraira, hogy kerülik a vitát, csak ott mernek szembenézni a tágabb közvéleménnyel – például a Bánátban –, ahol a történelmi régió jórészt egyezik a mai elképzelésekkel. A Duna menti, teleormani férfiú, Dragnea, akinek sok tudása Erdélyről vagy a Székelyföldről nem lehet, rest ide is bekukkantani, vállalni az itt élőkkel a vitát. Lehet, ha nem túl nagy a szemellenzője, észrevenné, hogy a Székelyföld nemcsak etnikai, de területi egység is, s ha sérti kényes ízlésüket az etnikai érv, akár területi elvek alapján is létrehozhatnák a székelység által követelt közigazgatási egységet. Ha nem épp sorvasztásunkra játszanának.
A csapdahelyzet nyilvánvaló: most még hangoztatják, a megyéket meghagynák, s azzal, hogy a megyehatárok nem mozdulnak – igaz, néhány év alatt elolvadhatnak –, megfosztanak jogunktól, hogy e címen népszavazást szervezzünk. Miközben nem titkolják, 2014 után a fejlesztési régiókat működő közigazgatási régiókká szándékoznak alakítani. S mi majdani alig 30 százalékunkkal akár fejre is állhatunk, tehetünk, amit akarunk. Illetve amit szabad.
