Aligha akad olyan résztvevője a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban szerda este tartott író-olvasó találkozónak, aki Lackfi János ízes-zamatos nyelvbúvárkodása, derűvel és humorral jól megfűszerezett vallomásai, felolvasásai után ne kívánt volna kezébe venni egy könyvet, vagy ne csodálkozott volna rá az utcán heverő vagy éppen a televízióból, alkalomadtán egy focimeccs közvetítése alatt kifolyó hexamaterekre.
És ha ez így volt – márpedig így volt, tanúsíthatja azt a Farkas Kinga, a Cimbora főszerkesztője, illetve Szonda Szabolcs, a megyei könyvtár igazgatója által moderált beszélgetés népes közönsége –, Lackfi János máris elérte célját. Ő ugyanis irodalmi szempontból „halmozottan hátrányos családból” származóként – édesanyja Mezey Katalin, édesapja Oláh János – jól tudja: az írás nem azt jelenti, hogy az alkotó valamiféle lila ködbe burkolózva, eksztatikus állapotban várja az ihletet, hiszen az csupán egy „közepesen normális” emberi tevékenység. Az irodalom pedig nem pódiumra kívánkozó, fennkölt, elvont valami – hanem hétköznapjaink része, ami megkönnyíti életünket.
A kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotójaként mutatta be Farkas Kinga Lackfi Jánost, aki ír gyermekverset, felnőtteknek szóló verset, drámát, esszét, szépirodalmi műveket fordít, egyetemen tanít, televíziós műsort vezet, mindezek mellett pedig rengeteg író-olvasó találkozón vesz részt, hogy közelebb hozza az irodalmat a befogadóihoz. És hogy mindezek tetejében Lackfi remek előadó, az kiderült Sepsiszentgyörgyön is. Röpke másfél óra alatt közvetlenül vallott pályája indulásáról – „a verstant jobban tudtam, mint az összhangzattant” –, írás és sportolás összefüggéseiről – „body-building” és „Ady-building” –, az íráshoz olyannyira szükséges olvasásról – aki szeretne verset írni, nem árt, ha tud is egyet-kettőt –, az író-szülők szerepéről – volt tízezer könyv a falon, volt, aki tanácsot adjon, lehetett tudni az összes pletykát az élő írókról. De beszélt költészete forrásairól is: az apró, hétköznapi dolgok iránti fogékonyságról, az eseménytelenség eseményteliségéről, a költőelődök szövegeinek átírásáról – a Hitel felkérésére több magyar költő hangján „szólt” a magyar nyelv állapotáról –, és végül magáról a nyelvről. Mely néha kiölti nyelvét, és egészen furcsa dolgokat produkál – a halottak napján kínált koszorúkból például „Hali napi koszikák” lesznek – a ritmusról, mely az utcán hever, cégtáblákon, étlapon folyik szembe velünk a hexameter, de a televíziós híradóból is dallamosan szólnak hozzánk: „zajlik az árvízi védekezés”, és előfordul, hogy sportközvetítés során a kommentátor rímben beszél: „Rúgja előre, de nincs ott ember, pedig Dani Alves küzd becsülettel.”
S belefért még az is, hogy eddig megjelent köteteiről szólva elmesélje-felolvassa Lackfi, milyenek a magyarok, miként szól gyerekes felnőttekhez és felnőttes gyerekekhez Tüdő Gyuszi, hogyan működik a honlapján indított versgyár – az olvasóktól beérkező javaslatok, témák, történetek alapján. Mert lila ködben hiába ülne…
