A Holdnak ma is megvan minden gyereke: ezek a csillagok. Hallgassátok csak, mi­csoda ravaszságot eszelt ki a Hold, hogy elpusztítsa a Nap gyerekeit. Így szólt egyszer a Naphoz:
– Dobjuk vízbe a gyerekeinket!
A buta Nap beleegyezett. Amikor eljött az ideje, a Hold elbújtatta a gyerekeit, és fehér kavicsokat dugott helyettük a zsákba. A Nap nem vette észre, és ahogy megbeszélték, csak­ugyan a gyerekeit dugta a zsákba. Aztán fölkerekedtek, és kimentek a folyóhoz.
Először a Hold dobta a folyóba a zsákját a kavicsokkal. A Nap meg ostobán utánozta, és a gyerekeit dobta a folyóba.
Azután mind a ketten hazamentek. Másnap reggel egyedül jött föl az égre a Nap. De éjszaka a Hold úgy ragyogott, mint régen: körülötte a nagy csillagsereggel.
Dúlt-fúlt ám mérgében a Nap, szidta a Holdat, hogy becsapta. Miatta dobta a vízbe a gyerekeit. A Hold azzal védekezett, hogy a Nap gyerekei nem pusztultak el: hallá változtak, ott élnek a vízben.
A Nap azóta is haragszik a Holdra. Ezért kergeti körbe-körbe az égen. Aki nem hiszi, járjon utána!