Csorja Ferenc, Ko­vász­na: Nagy örömmel jöttem ide, hogy a volt kollégáimmal találkozhassam. A Mi­kóból az éneklés szeretetét vittem magammal, ötvenhat éven keresztül foglalkoztam a kórusokkal. A kovásznai vegyes kórust vezettem harminchat esztendeig, nyugdíjba vonulásom után a református férfikórust húsz évig.
Dénes János, Sepsi­illye­falva–Csík­szereda: Már Illyefalváról, szülőfalumból hoztam a múlt tiszteletét, és ezt a Székely Mikó Kollé­gium csak megerősítette ben­nem. Annyi év után öröm itt lenni egykori iskolámban.
Incze Pál, Szárazajta: Nem reméltem, hogy itt lehetek, mert húsz éve szívbeteg vagyok, de a jó Isten megsegített, hogy eljöhettem. A Mikó életre nevelt, igaz ma­gyar emberré tett. Én a részemet kivettem mindenből, soha meg nem hátráltam, nyugodt lélekkel halok meg, mert nemzetemért, fajomért eleget tettem.
Szőts Dániel, Sepsiszent­györgy, a Mikós Véndiákok Baráti Társaságának elnöke, a találkozó főszervezője: Amikor 1943-ban kicsengettek minket, ráírtuk a tablónkra, hogy tíz év múlva találkozunk, de nem lehetett, mert akkor még élt Sztá­lin, és tiltva volt. Öt év múlva megtartottuk az első találkozót, majd ötévenként ta­lálkoz­tunk. 1983-ban, a negyvenéves érett­ségi találkozón jöttünk rá, hogy kellene egy hely, ahol a világ minden tájára szétszóródott és ott elhunyt tanárainkra, volt osztálytársainkra együtt emlékezhetünk, és mindannyiuk számára elhelyezhetjük a kegyelet virágait, akkor állítottuk az első kopjafát a református vártemplom mögött, majd példánkat követték más évfolya­mok is, így alakult ki a kopjafasor, amely jelenleg hetvennyolc kopját számlál.