Farcádi Botond
Láttunk-hallottunk az Európai Parlament strasbourg-i üléstermében a Tavares-jelentésről szóló vita során komoly arccal elmondott figyelmeztetéseket, indulatos kirohanásokat, téves információk alapján megfogalmazott szentenciát, láttunk képtelenséget vagy egyszerűen valótlanságot szajkózó hölgyeket-urakat, és gyakorta támadt olyan érzésünk: ennél még a bukaresti parlamentben is képesek civilizáltabban és szakszerűbben érvelni a törvényhozók.
Meg aztán ott voltak azok, akik mézes-mázas szavakkal próbálták bizonygatni: de hiszen éppen miérettünk történik mindez, bennünket akarnak védelmezni, a magyarok szabadsága és jogai érdekében száll síkra itt megannyi állam képviselője. Tapasztaltunk nyugat-európai arroganciát, hallhattunk üres szólamokat diktatúráról, szabadságról, demokráciáról olyanoktól, akik a maguk bőrén sosem tapasztalták meg, mi az elnyomás, akik képtelenek elfogadni a demokratikus választások eredményeit, akik gátlástalanul hágják át a szabályokat, ha érdekeik ezt kívánják. Tanúi lehettünk, amint magyar szocialista EP-képviselők állnak be a sorba, ország-világ előtt gyalázva hazájukat. És feltűnő volt az is, milyen elszántsággal emeltek szót az állítólag elnyomott kisebbségekért, meglobogtatták ismét az antiszemitizmus vádját az Orbán-kormány ellen, de igen nagyon féltették a homoszexuálisokat is, mintha legalábbis üldöznék őket azzal, hogy az alaptörvénybe beiktatták a keresztény hagyományt és a család fogalmát. És közben morfondírozhattunk: hol vannak a kisebbségek eme ádáz védelmezői akkor, amikor a romániai magyar közösség jogfosztásáról van szó, miért hallgatnak oly mélyen, amikor felvidéki magyarokat fosztanak meg szlovák állampolgárságuktól?
De hiába is kérdeznénk ezt, a keddi vita és a Magyarországot gyámság alá helyező Tavares-jelentésről szóló tegnapi szavazás után nyilvánvaló: ez a történet nem az emberi jogokról, a demokráciáról szólt. Magyarországot meg kellett leckéztetni, mert a hatalom intézkedései révén olyan szentnek hitt érdekek sérültek, mint a bankoké, a multiké, a monopolhelyzetben levő közműszolgáltatóké. A magyar kormányt meg kellett leckéztetni, hátha erőre kap majd a baloldal, és lesz újra az állam vagyonát kiárusító, Brüsszel és a pénzintézetek előtt hajbókoló vezetése az országnak.
Mint például a bukaresti, mely szolgalelkűen hajtja végre a Brüsszelből érkező utasításokat, meg sem próbálva védeni a lakosság érdekeit. S míg Magyarországon 20 százalékkal csökkentik a rezsiköltségeket, nálunk 10 százalékkal drágul a földgáz. Igaz, míg a budapesti kormányt pellengérre állítják az Európai Parlament ádáz szabadságharcosai és demokráciaféltői – az éltanuló Bukaresttől a kutya sem kérdezi, hogyan is élünk mi, magyarok itt, Romániában...
