Röviden

2013. július 3., szerda, Világfigyelő

Új fejezet a magyar–szlovák viszonyban
Magyarország és Szlovákia egymáshoz fűződő viszonya a politikai és személyes bizalmon nyugszik – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Budapesten a magyar–szlovák kormányzati csúcstalálkozót követő sajtónyilatkozatában.

Robert Fico szlovák kormányfő arról beszélt, hogy eredményes, sikeres évek várnak Magyar­országra és Szlovákiára, a közép-európai országoknak pedig az eddigieknél is szorosabban kell együttműködniük. A két kabinet képviselői több kétoldalú megállapodást is aláírtak, amelyek Orbán Viktor szavai szerint új fejezetet nyitnak a két ország közös történetében.


Folytatódik a hatalmi harc Egyiptomban
Leváltották tegnap Egyiptomban az elnök által kinevezett legfőbb ügyészt, a külügyminiszter és legalább négy miniszter lemondása után az elnöki kabinet szóvivője és a kormányszóvivő is benyújtotta lemondását tegnap – közölte egy külügyminisztériumi tisztségviselő. Közben egyiptomi katonai források tegnap közzétették: a hadsereg gyors reagálású egységei péntek óta készen állnak arra, hogy szükség esetén megelőzzék a rivális politikai erők összecsapását Kairóban és más egyiptomi városokban. Az egyiptomi hadsereg felfüggesztené az alkotmányt és feloszlatná a parlamentet, ha az iszlamista Mohamed Murszi államfő és liberális ellenzéke nem tud megállapodni a belpolitikai válság rendezéséről legkésőbb szerdán – közölte egy katonai forrás. A hadsereg főparancsnoka, Abdel-Fattah asz-Szíszi tábornok hétfőn intézett ultimátumot a politikai erőkhöz, hogy 48 órán belül állapodjanak meg a hatalom megosztásáról. Ellenkező esetben a fegyveres erők a saját „menetrendjüket” követik. Murszi és ellenzéke az első 24 óra alatt nem állt szóba egymással, vagy legalábbis nem érkeztek erről hírek. A kairói Tahrír téren tegnap is tüntetők táboroztak, és újabb nagy menetre készülnek. Az egyik külvárosban és Alexandriában kisebb utcai összecsapások voltak tüntetők és ellentüntetők között. Az utóbbi helyszínen katonák választották szét a riválisokat. A hadsereg arra készül, hogy a fővárosban is erre kap parancsot.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 807
szavazógép
2013-07-03: Világfigyelő - :

Elhunyt Görömbei András irodalomtörténész

Életének 69. évében elhunyt Görömbei András Kossuth-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Debreceni Egyetem professor emeritusát hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál.
2013-07-04: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Minket nem féltenek?

Láttunk-hallottunk az Európai Parlament strasbourg-i üléstermében a Tavares-jelentésről szóló vita során komoly arccal elmondott figyelmeztetéseket, indulatos kirohanásokat, téves információk alapján megfogalmazott szentenciát, láttunk képtelenséget vagy egyszerűen valótlanságot szajkózó hölgyeket-urakat, és gyakorta támadt olyan érzésünk: ennél még a bukaresti parlamentben is képesek civilizáltabban és szakszerűbben érvelni a törvényhozók.