A történet érdekessége, hogy mindeddig csupán 19 millió „állandó lakosról” tudtunk – ezt a számot a bukaresti vezetés vélhetően uniós és nemzeti, büszkeségi szempontból nem találta megfelelőnek –, s elemzők szerint úgy duzzasztották fel, hogy megfeleljen céljaik­nak. Egy húszmilliós országnak ugyanis más jogosítvány jár az EU-ban, mint egy tizenkilenc milliósnak, másrészt ezzel a toldással az ország lakossága nem esik a „lélektaninak” tekintett húszmillió alá. A magyarság részaránya 6,5 százalékos, tíz év alatt a romániai magyarok száma több mint kétszázezer fővel csökkent, ugyanakkor a népszámlálási „végeredmény­ből” az is kiderül, több mint 1,2 millió állampolgárnak nem ismert a nemzetisége, mert a kiegészítésnél felhasznált adatbázisok arról nem szólnak.
Az 1,1 millió fős utólagos kiegészítés legalábbis különös, de vitatható is. Politológusok, szociológusok máris hangot adtak kritikus észrevételeiknek, mesterségesnek és pontatlannak ne­vez­ve az eljárást. Mi több, akad, aki egyenesen leszögezi: a népszámlálás csak zárt rendszerben működik, a polgárok mai szabad mozgását, munkavállalási szokásait figyelembe véve az eredmények már nem a való­ság­­ról szólnak. Ebben a bürokrá­ciától túlburjánzó országban amúgy ez megszokott, intézmények egész sora gyárt és jelent kenyéradó minisztériumának havonta tonnányi papírt, számsort, aminek értelme, felhasznál­hatósága kérdéses. Vagy: hogyan lehetne pontosan feltérké­pezni az ország lakosságát, amikor megyei szinten sincsenek valós adatok például alkalmazottakról, munkanél­kü­liekről?
A népszámlálási hókuszpókuszt lehet magyarázni, indokolni, elfogadni vagy elutasítani. Tény, hogy a továbbiakban a statisztikai hivatal által rögzített számokra alapoznak, s az erdélyi magyarság számára ez a csiki-csuki leginkább azokon a településeken veszélyes, ahol pár emberen múlik a húszszázalékos lakossági arány. Termé­szetesen joggal felháborító, hogy vitatható a népszámlálás eredménye, de ez is egy mély gyökerű problémára világít rá, nevezetesen: az állami intézmények politikai és nem szakmai hátszéllel, pártérdekeknek alárendelten működnek. Nem az a legnagyobb baj tehát, hogy a népszámlálási folyamatból az sejlik, ezt sem sikerült tisztességesen lebonyolítani, hanem hogy valójában ez is csak egy láncszem egy végtelen sorban. Újabb példa arra, hogy az állami, közigazgatási feladatoknak képtelen megfelelni az országot vezető, elitnek nem nevezhető sereg.