Kisgyörgy Zoltán geológus, lapunk főmunkatársa legújabb kötetében a térség ásványvizeit tekinti át: helytörténeti, földtani, történelmi és irodalmi vonatkozásokat felhasználva írt színes, olvasmányos ismeretterjesztő könyvet. A Háromszéki borvizeskönyv – Ásványvíz-sokadalom a Kárpát-kanyarban című hiánypótló munka a Székelyföld kevésbé ismert szeletét mutatja meg, s nem csak természetkedvelők érdeklődésére számíthat.
Egy könyv úgy születhet meg, ha írója beosztja idejét – hangoztatta legújabb kötetének felsőcsernátoni bemutatóján, az Aquarius székelyföldi borvízünnepen Kisgyörgy Zoltán. A fáradhatatlan szerző ezúttal Háromszéki borvizeskönyv – Ásványvíz sokadalom a Kárpát-kanyarban című munkáját tette le az olvasó asztalára, melyet a Háromszék Vármegye Kiadó jelentetett meg.
Persze, aki ismeri Kisgyörgy Zoltánt, jól tudja, nem csupán arról van szó, hogy sikerült fegyelmezetten beosztania idejét: mindenekelőtt következetesen megszerzett, alapos tudását kell kiemelnünk. A könyv írója szerteágazó szakterületeken mozog otthonosan: precíz földtani, hely- és kultúrtörténeti, történelmi (és még sorolhatnánk) ismeretekkel vértezte fel magát az elmúlt fél évszázadban, s ha ebből megoszt egy kötetnyit, azt Székelyföldre kíváncsi olvasói megelégedéssel és örömmel veszik. És aki előadni is hallotta Kisgyörgy Zoltánt, tudja, hogy ő a mesélés, a fűszerezetten, színesen tálalt helytörténeti beavatás utolérhetetlen bajnoka. Csakhogy a szó elszáll, az írás megmarad, ezért jó, hogy háromszéki borvizes történeteit s mellé számtalan más adalékot ismeretterjesztő kötetbe foglalt.
Kisgyörgy Zoltán – miként könyvében fogalmaz – bánya-, utóbb hidrogeológusként három évtizedig mindennapi feladatként az ásványvizekkel foglalkozott: a bányában, mert ellenségnek tekintette, lecsapolta azokat, hogy száraz maradhasson a szén, a fürdőhelyeken pedig fúrások segítségével hozta felszínre, hogy természetes gyógytényezőként hasznosítsák. Háromszéki borvizeskönyve rögzíti a témakör tudományos alapfogalmait, bemutatja Háromszék „teljes hidrominerális kincsét”, szól gyógyfürdőkről, kezelőközpontokról, ásványvíz-palackozókról, gyógyító gázfeltörésekről, a fontosabb források orvosi javallatairól. Bemutatja a hely- és fürdőtörténeti emlékeket, kitér néprajzi, tudományos és irodalmi vonatkozásokra. Mint írja, Kovászna megyében legkevesebb hatszáz ásványvízforrást tartanak számon, ezért „gyógyvíz-sokadalom van itt, a Kárpát-kanyarban”.
Fotókkal, borvízcímkékkel, régi képeslapokkal gazdagon illusztrált kötetében áttekinti Háromszék térségeit ásványvizes szempontból, esetenként még a forrásokhoz, azok térségéhez kötődő legendákat is megemlítve. Színes, borvizes körsétájában láthatók a mostanában helyreállított népi fürdők is, de az utazás végén az egykor legendás fürdőtelepülésre, Előpatakra kanyarodunk. „Előpatak a monarchiabéli Délkelet-Erdély legszebb, rendezett, tiszta és kiváló gyógyerejű vizekkel, fürdőorvosi szolgálattal rendelkező gyógyfürdője volt – összegez Kisgyörgy Zoltán. – A Székelyföld legrégebben ismert fürdőhelye Előpatak, s gyógyvizei alapján megtartotta vezető szerepét” – írta 1938–ban Bányai János. „1861–ben – jegyezte le ugyanő – hosszasabb ideig színielőadásokat tartottak a fürdőn, rendszeressé váltak az Anna-napi bálok, amelyek a vidék legelőkelőbb táncmulatságai voltak. Itt tartották a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XVII. nagygyűlését 1875-ben, amelynek alkalmával emlékérmet is készítettek”. Orbán Balázs is ekkor járt Előpatakon, ide vonatkozó sorait átveszi a szerző is. „Ez honunk legjobban berendezett, leglátogatottabb fürdője” – jegyezte le a krónikás, s kiegészítette néhány érdekes észrevétellel. „A fürdőidény alatt itt roppant fényűzés és hencegés van – rögzíti Orbán –, s lehet itt a francia műveltséget szenvelgő boérok, főként a nőknél a francia eleganciát a keleti rondasággal, a francia vidorságot, élénkséget a keleti tunyasággal párosítva látni. Párizsban készült csinos szabású ruhán ízléstelen ékszerhalmazt és török kaftánt, kivágott nehéz selyem, bársonyöltönnyel csoszogó török pántoflit s francia műveltség felületes máza alatt butaságot, erkölcsi üresség mellett roppant gőgöt, vagyonfitogtatást és kérkedő ürességet észlelni.”
Kisgyörgy Zoltán könyvét lapozgatva az olvasónak kedve kerekedik, hogy a képeken megjelenített helyszíneket egyenként felkeresse, s kicsit vízbe lógassa lábát a sugásfürdői Hideg-strandon, a sepsibükszádi Mikes-fürdőkben, a székelypetőfalvi Fortyogónál vagy éppen a csernátoni Csókás-feredőnél. Életterünk megismerésére, felfedezésére bátorít tehát, arra, hogy világunkat érdemes jól megalapozott honismereti tudással szemlélni.