Kónya Ádám szenvedélyes előadó. Feledhetetlen élményözönnel távozik kötetlen és közvetlen előadásairól az, akinek szerencséje van, és hallgathatja, képzeletben nyomon követheti azon az úton, amelyre ha egyszer Ádi bácsi ráállította, arról letérni csak az ő engedélyével lehet.
A sokszor szertelen gondolati-érzelmi indázásként induló beszéd, amely hol a csillagos ég magasságában szárnyal, hol a föld alá süllyed, hol a múlt homályába dob fénycsóvát, hol a jelen világosságában sziporkázik, hol emitt, mellettünk toporog, hol az Óperencián túl kalandozik, de Ádi bácsi úgy köti értelmes kévébe ezt a kusza összevisszaságot, hogy a néző szinte felkiált: értem, így van, igaza van! Nemrég felkérésünkre a Székely Nemzeti Múzeumban szédítette az Erdélyországba szerelmes hódmezővásárhelyi vendégeket. A sokadszori spontán és pontos, a témához kötődő kiszólás után, amivel képbe hozta a vendégek városát, valaki hangosan megjegyezte: Ez az ember jobban ismeri a mi városunkat, mint mi magunk.
Kell-e ennél nagyobb elismerés?
