Akinek eddig lépnie kellett volna, az mind visszatáncolt – közölte a megyei főállatorvos, aki szerint emiatt újra kellett gondolni az egész stratégiát. A törvény szerint a megyei készenléti felügyelőséggel (tűzoltóság), a környezetvédelmi hivatallal, a rendőrséggel, a közegészségügyi és az állat-egészségügyi igazgatóságokkal, valamint a helyi önkormányzattal közösen kell fellépni a veszettség elterjedése ellen. Miután a sepsiszentgyörgyi Hófehérke óvoda udvarán május 31-én elfogott róka veszettnek bizonyult, alakult is egy ilyen vegyes összetételű válságstáb, amely a kóbor állatok befogása mellett döntött, csakhogy a hírre több állatvédő egyesület is támadásba lendült (más megyékből), és a fenyegető levelek hatottak. Ebben a törvény is ludas, mert az a polgármesteri hivatal – nem pedig az állat-egészségügyi igazgatóság – hatáskörébe utalja a halálos fertőző kór visszaszorítását, de ugyanakkor azt is kimondja, hogy az állatok elkábítását (nem elaltatását!) csak a tulajdonosuk kérheti. A veszettség vírusát pedig leginkább a beoltatlan, kóbor állatok hordozhatják, terjeszthetik, amelyeknek nincs gazdájuk. Illetve a részben önkormányzati fenntartású szépmezői menhely az lehetne, csakhogy az már így is túlzsúfolt. Holott lenne lehetősége az állatok befogására is, mert a fúvócsőre és a kábító folyadék használatára is van engedélye (a helyi rendőrségnek csak a fegyverre van, a gyógyszerre nincs). Az állatorvosi kamara sem kíván ezzel foglalkozni, így hát egyelőre a sok hatóság között veszni látszik a veszettség elleni küzdelem.
A megyei főállatorvos ebbe nem kíván belenyugodni: kidolgozott egy munkatervet, mert a veszettség olyan veszélyt hordoz, amit nem lehet félvállról venni. Véleménye szerint a menhelyen lehetne bővíteni vagy helyet teremteni: a már menthetetlenül beteg, idős vagy agresszív állatokat a kilátástalan eltartás helyett fájdalommentesen el lehet altatni, a többieket pedig a veszettség elleni oltás, féregtelenítés, sterilizálás és azonosító fülszámozás után örökbe kell adni, vagy akár szabadon is lehetne engedni; helyükre újakat befogni, a törvény értelmében tíz napig zárt helyen megfigyelni (ezalatt kiütköznek a veszettség első jelei), aztán, ha megmenthetők, ugyanúgy kikezelni és útjukra ereszteni. Ez a logikus és a törvényes megoldás, bár a törvény a begyűjtésre vonatkozóan is vitatható: mert  csak a veszett rókával (vagy más állattal) feltétlenül kapcsolatba került és harapás- vagy karcolásnyomokat mutató kutyát, macskát szabad befogni, csakhogy ők nem tudják megmondani, ki tépte meg a bundájukat. Az állat-egészségügyiek amúgy rendszeresen helyeznek ki veszettség elleni oltást tartalmazó csalikat a vadon élő állatok számára – idén először repülőgépből is szórtak el oltóanyagot Háromszéken –, ennek ellenére a fertőzött állatok száma idén kiugróan magas: 2010-ben 20-at azonosítottak, 2011-ben 10-et, 2012-ben 7-et, idén pedig már az első fél év alatt 15-öt, ami nem éppen megnyugtató.
A már tüneteket mutató veszettség gyógyíthatatlan, halálos kór, egyetlen ellenszere a megelőző oltás – hívta fel a figyelmet Kovács István járványtani szakorvos, ugyancsak nyomatékosítva, hogy nem szabad félvállról venni a veszélyt, meg kell szakítani azt a láncot, amelyen a fertőzés tovább terjedhet. A beoltatlan vagy ismeretlen állattól eredő sebet azonnal ki kell mosni, fertőtleníteni, és mielőbb orvoshoz kell fordulni, mert a késlekedés élet-halál kérdése. Az utóbbi években nagyon megnőtt a veszettségfertőzés gyanújával kezelt személyek száma, és bár szérum és oltóanyag is van, más megyében már előfordult, hogy kifogyott a készlet. Sokan a saját állataikat sem oltatják be, pedig ők is elkaphatják és továbbadhatják a mind közül a legveszélyesebb, nyállal terjedő vírust; azt sem érti mindenki, hogy a fertőzés terjedését a közegészségügy, a lakosság érdekében kell megakadályozni.