Radiológiai és más képi diagnosztikai központ építését kezdte meg egy német befektető Sepsiszentgyörgyön a Fenyves utca 5. szám alatt. Az egykori könyv- és nyomtatványlerakatot (felvételünk) bérbe vevő cég jelenleg az átalakítási munkálatokat végezteti, a rendelőegyüttes beindítását áprilisra tervezi.
Kovászna megyében évek óta működnek magán járóbeteg-rendelők, laboratóriumok, némelyik ugyan rendelkezik echográffal, de egyik sem szakosodott képi diagnózisra. Röntgengép csak a kórházakban van, mammográf jelenleg csupán Kézdivásárhelyen, komputertomográffal csak a megyei kórházban vizsgálnak. Az új diagnosztikai központban említetteken kívül lesz általános echográf, valamint kardiológiai és mellechográf is, mihelyt elkészül az épület, azonnal megkezdik a gépek beszerelését. A közel háromszáz négyzetméternyi hasznos felületre tervezett rendelőegyüttes megnyitását áprilisra tervezik, a német befektető sepsiszentgyörgyi megbízottja szerint ez amiatt fontos, mert a megyei egészségbiztosító pénztár akkor köti meg az új szolgáltatási szerződéseket, és ebből nem szeretnének kimaradni.