Amikor Magyarországon és a Részeken is ismert Üstös Pál szülőfalujába, a székföldi Hidvégre érkezett, a rokonok, ismerősök, a helybeli iskola pedagógusai – köztük Sala Emília tanítónője és Gajai Mária osztályfőnöke – is szeretettel köszöntötték a kultúrotthonban.
Akkor a Rákóczi-féle kuruc szabadságharc erdővidéki-erdélyi emlékhelyeit is felkereste. Azóta sok víz folyt le a Dunán. Amióta hírt adtunk lapunkban arról, hogy újból útnak indult, már az ötezredik kilométert hagyta a háta mögött azon a Közép-Ázsia-expedíción, amely a legnevesebb magyar felfedezők – Szentkatolnai Bálint Gábor, Déchy Mór, Vámbéry Ármin, Almásy György, Prinz Gyula – nyomain halad.
Sajtóirodája – személyesen Kéky Kira asszony – megkeresett, és adatokat közölt az expedícióról azzal a szándékkal, hogy lapunk útján a hidvégiek is halljanak legújabb vállalkozásáról, mi több, Üstös Pál azerbajdzsáni telefonszámát is megadta. Az expedíció koordinátora a Kalandakadémia és a Humanitárius Oktatási és Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület.
Közel másfél hónap után már Közép-Ázsia előszobájában, a Kaukázusban várta a Hidvégi Üstös Pál sportoló által vezetett csapat, hogy beléphessen Iránba. Kényszerpihenőt tartott, ugyanis megsérült. Május 11. óta már több mint 5000 kilométert tettek meg, biológus és turkológus kollégák segítségével Vámbéry Ármin nyomában járva ismerték meg a vidéket, Rodostóban pedig testvériskolát is szereztek a zuglói Herman Ottó Általános Iskolának. Kivételes sportteljesítményt hajt végre Hidvégi Üstös Pál, aki egy magyar találmánnyal, a Csepel Stringbike-kal, valamint egy 150 évvel ezelőtti közlekedési eszközzel, egy velocipéddel teszi meg a Közép-Ázsia-expedíció 18 000 kilométeres szakaszának nagy részét.
Az expedíciót egy lakóautóvá alakított Volkswagen LT 40 teherautó kíséri, amelyet a velocipéd és a Stringbike mellett sokan megbámulnak. „Legfontosabb számomra, hogy végig tudjak menni az expedíció teljes távján – írta haza Üstös Pál –, ezért nem lehet sietni. Közel öt hónapig kell tekernem hegyen-völgyön, sivatagban, forróságban és özönvízszerű esőben. Éppen frissen pörkölt mogyorót szemezgetünk. Bár nem beszélem egyik török nyelvet sem, de érdekes módon mindig megértjük egymást. Azt is szem előtt tartom, hogy a Közép-Ázsia-expedíció nem csak rólam szól, igyekszem alkalmazkodni a kutatók elvárásaihoz, az összeállított kutatási tervhez, hogy mindig beleférjen a napi programba azoknak a kulturális és természeti látnivalóknak a felkeresése, amelyek útba esnek. Külön feladat és felelősség számomra az is, hogy össze kell tartani a teljesen más célokkal és képességekkel rendelkező csapatot.”
A Közép-Ázsia-expedíció még Magyarországon kitért Jászberénybe, ahonnan Lehel kürtjének másolatát elvitték az iráni testvérvárosba, Yazdba, valamint Karcagról a kazahsztáni Mérkébe visznek üzenetet. Hidvégi a határokon mindig velocipéden kelt át, ami jó választásnak bizonyult: mosolyt csalt az emberek arcára, folyamatosan kattogtak a fényképezőgépek, de Pál türelemmel fel is ültet mindenkit a másfél méter magas nyeregbe, aki arra vállalkozik. Törökországban és a Kaukázusban a mediterrán vezetési stílus okozza a legtöbb nehézséget. Grúziában például nincs jogosítvány, és mindenki úgy vezet, ahogy tud. Sokszor jobbról és balról is előzik a kerékpárost egyszerre, számos alkalommal súrolták a visszapillantó tükrök Üstös Pali könyökét.
Emellett még a rengeteg (állítólag túlnyomórészt beoltott és csippel ellátott) helyben etetett, de a településeken falkában kóborló kutya okoz problémát. Hamar kiderült, hogy kutyariasztó nélkül nem ajánlatos kerékpárral útnak indulni. Az elővigyázatosság ellenére Baku felé haladva két hatalmas kaukázusi juhászkutya megtámadta, aminek a nagy sebesség miatt hatalmas esés lett a vége. Bár ettől a kutyák is megijedtek és elinaltak, ám a sportoló komolyabban megsérült mindkét térdén. Szerencsére törés nincs, csak zúzódás és sebek, illetve mindkét lába nagyon bedagadt. Így pihenőre kényszerült a csapat is. Szerencsére Üstös Pál minden szükséges oltással rendelkezik, a sebet pedig lekezelte. Napokon belül megérkeznek oda az expedíció új kutatói is: Babai Dániel botanikus-etnográfus és Győrfi Dávid turkológus. Reményeik szerint, ha az iráni vízummal is kiegészült útleveleket is megkapják a csapat tagjai, folytathatják útjukat. Amint telefonon megtudtuk, Üstös Pál térde mára már begyógyult.
Az Iránba való bejutás nehézségeiről Üstös Pál ír naplójában. „Az optimista hangulatunkat szürke felhők kezdik beárnyékolni. Még mindig az iráni határon, és már megint várunk. Úgy néz ki, komolyan meg kell küzdenünk, szenvednünk azért, hogy bejussunk Iránba. Ez zarándokként Vámbérynek biztosan könnyebben ment. Gyalogosan most mi is mehetnénk. Nagyon gondolkodtam, hogy elindulok futva Teherán felé… Mivel azonban nem vagyok egyedül, felelősséggel tartozom a csapatunk kutató tagjaiért és »a házunkért«, meg kell várnunk, hogy Volkswagen lakóautónk is beléphessen az országba. Az útvonalengedély – szigorúan le kell pecsételtessük minden érintett városban – már a kezünkben, azonban mégsem mehetünk. A budapesti iráni nagykövetséget még tavaly ősszel megkerestük, és utána is folyamatosan egyeztettünk, azonban valahogyan mégsem jutottak el az általuk továbbított információk az iráni Külügyminisztériumon keresztül az astarai akták közé. Lehel kürtje és fővédnökünk, Lezsák Sándor, a Parlament alelnökének levele mindenkit könnyekig meghat, de további papírok nélkül autónk nem léphet Irán földjére. Hamikus Vilmos nagykövet helyettes úr Teheránból mindent megtesz, hogy segítsen – ilyen mértékű segítőkészséget még egyik külképviseleten sem tapasztaltunk eddig –, de most a magyar tehetetlen, ezt a gordiuszi csomót csak iráni kéz vághatja el.
Kicsin múlt, hogy az expedíció kudarcba fullad, de a csapat kitartása és négynapos kötelességtudó várakozása eredményes lett. El voltunk keseredve, nem tudtuk, merre a kiút, de végül az otthoni barátaink és a féktelen bürokrácia saját fegyverünkké kovácsolása segítségével győzedelmeskedtünk. Teheránban bepasszíroztuk a kocsinkat a város keleti szegletének kis utcáiba, ahol a magyar nagykövetség található. A fogadtatás szívélyes volt, és a segítőkészség honfitársakhoz méltóan lelkes. A nagykövetség dolgozóinak segítségével már kezd kialakulni, hogy a Damavand megmászása után hogyan jutunk le Irán déli részének legendás városaiba, Yazdba, Iszfahánba, Sirazba.”
Csütörtök késő este értesültünk Kira asszonytól, hogy „Iránban vannak, Teheránt is elérték, megnézik az Elburz-hegység Kaszpi-tengerre lefutó völgyeinek szűz erdeit. Épp most másszák meg (még szombaton is ott lesznek) az 5671 méter magas Damavandot. Pali már megmászta 2007-ben a 300 méterrel magasabb Kilimandzsárót, mely szintén magányos vulkán.” Büszkén, hogy a nem könnyű emlékútra is háromszéki, méghozzá személyes ismerősünk vállalkozott, az expedíció útjáról-sikereiről továbbra is beszámolunk olvasóinknak.
