Sepsiszentgyörgytől mintegy 20 kilométerre észak-északnyugatra, a Bodoki-hegység keleti lábánál helyezkedik el a Csernáton község részét alkotó Felsőcsernáton. A település északi végében, a Nagypatak és Ika-patak által határolt, hosszan elnyúló sziklagerincen található a helybeliek által Csonka-toronynak vagy Ika várának nevezett várrom. Az erődítmény­ből ma már csak a két végében található védőárkok, a falak vonalait követő – helytelenül azokkal azonosított –, a kincskeresők által kialakított földhányások viszonylag épen fennálló déli toronyromjai figyelhetők meg.
A 2010. év folyamán a csernátoni önkormányzat tervbe vette az erősen romladozó ál­lapotban levő torony felújítását. Ennek elő­készítéseként újabb topográfiai felmérés készült a várról,  mintegy 200 négyzetméternyi felületet érintő régészeti kutatás zajlott a torony közvetlen környékén. Az ekkori megfigyelések nagy vonalakban alátámasztották a szakirodalomban korábban leírtakat, de egyúttal számos olyan eredmény is született, mely megváltoztatta a várról kialakult képet.
Annak ellenére, hogy a várat a szakirodalom már több mint két évszázada ismeri, hosszan elnyúló, párhuzamosan futó falú, keskeny végein ívelten hegyesedő erő­dítményként írva le, amelynek tornyai keleti és nyugati oldalaikkal a várfalhoz kap­csolódtak, építésének idejét, tulajdonosát és történetét továbbra is homály fedte.
A munkálatok egyik eredményeként je­lentősen módosult a vár alaprajza: a topográfiai felméréseknek köszönhetően kiderült, hogy a falak által kerített terület hossza 169 méter, míg szélessége a déli oldalon 15 méter, a központi részen 24 méter, az északi végén pedig 15–16 méter. A várat régen a déli oldalról lehetett megközelíteni. A keskeny, szekerek számára járhatatlan út (1 – lásd az alapraj­zot) átkelt a Nagyág-patakon, majd egy kaptató után az oldalban folytatódott, míg végül S alakban visszakanyarodva felkapaszkodott a ge­rincre, s tovább haladt a vár nyugati oldala felé.
Az erődítmény külső védelmét itt a várfaltól 14 méterre található, a gerincet keresztben átvágó 4–5 méter széles és mintegy 3 méter mély, a patakok völgyéig lefutó védőárok (2) biztosította, amely egykorú a várral. Az 1,65–1,70 méter vastag, laposra hasított helyi kőzetből, morzsalékos, viszonylag kevés meszet tartalmazó habarcs felhasználásával épített, egykor bevakolt várfal csak néhány kő magasságáig maradt fenn (0,45–0,85 méter). A falak vonala a keleti és a nyugati oldalon követte a plató peremének vonalát, míg a déli és az északi oldalon egyenesen, a gerinc tengelyére merőlegesen záródott. Lepusztult álla­potából kifolyólag nem lehet megállapítani magasságát, de a Csonka-torony és a várfal találkozási pontján egy ellaposodó, felfekvő felület figyelhető meg, amely a fal (vagy leg­alábbis a gyilokjáró) magasságát a korabeli járószinttől mért 3,5–4 méteresre teszi. Be­járata nem maradt fenn ugyan, de a várfal vonalának felszínre kerülése, valamint a terepviszonyok újraértelmezése révén sikerült beazonosítani a toronytól mintegy 30 méterre északnyugatra azt a helyet, ahol a vár egykori kapuja (3) lehetett. Ásatás hiányában azonban nem lehet megállapítani, hogy létezett-e kaputorony, vagy a bejáratot csak a két párhuzamosan futó falszakasz köze képezte.
A 7,50 méter átmérőjű, 2 méter falvastagságú, 3,25–3,40 méter belső méretű, eredetileg a tetőszerkezettel együtt mintegy 20 méter magas, viszonylag jó állapotban fennmaradt déli öregtorony (a Csonka-torony) (4) a vár leg­ké­sőbb emelt, a már álló várfalhoz ragasztott építménye. A torony hatszintes volt (földszint és öt emelet), és a negyedik szint kivételével fából készült födémek választották el egymástól. A harmadik emeleti, boltívvel fedett helyiségben kandalló volt beépítve, amelynek füstelvezetését a torony falába vágott kémény biztosította, és ablakfülkéjéből a falba épített, annak gör­bületét követő kőlépcső vezetett következő szintekre. A legfelső emeleten a tornyot kö­rülölelő, a falba mélyített gerendákra támaszkodó erkélyszerű védőfolyosó húzódott. A torony bejárata az első emeletről nyílt (a torony körüli feltöltődés miatt ma a földszinten található), de a falazatot ajtónyílások törték át a második és a legfelső emelet szintjén is, amelye­ken keresztül a várfalra, valamint a torony védőfolyosójára lehetett kijutni.
A vár kincskeresőárkok által szabdalt belsejében nem figyelhető meg semmilyen építmény nyoma, de feltételezhető, hogy fából vagy kőből emelt lakó- és gazdasági épületek álltak ott.
Az északi torony (5) helyén jelenleg csak egy nagyméretű, mintegy 22–25 m átmérőjű, a vár belső területénél 2,5–3 méterrel maga­sabb halom található. Az egyetlen fennmaradt, Orbán Balázstól származó 19. századi le­írás alapján feltételezhető, hogy ez is kör alap­rajzú lehetett, és átmérője mintegy 20 százalékkal volt nagyobb a Csonka-toronyénál.
A vár északi végét a déli oldalon találhatóhoz hasonló méretű, kialakítású és vonalvezetésű árok (6) választotta el a ge­rinc többi részétől, megnehezítve az észak felől érkező támadók dolgát.
A déli torony környékén végzett ásatás és tereprendezés nagyon gazdag, cserépedény-töredékekből, szögekből, nyílhegyekből, bronztűből, egy övcsatból álló leletanyagot hozott a felszínre. Sajnálatos azonban, hogy a leletanyag csak a torony és környéke relatív keltezéséhez (14. század) nyújt támpontot, ugyanis legnagyobb része nem a járószintek­ből, hanem a fölöttük található, a kincskeresők által kitermelt és szétszórt földből került elő. Ennek ellenére keltezi a torony használatá­nak idejét, és figyelembe véve, hogy az egy későbbi időszakban épült, a vár építése a 13. század második felére tehető.
Mai elnevezését a déli torony felső részének omlása után kaphatta, ugyanis már a 18. század­tól kezdve Csonka-várként említik, míg az Ika-vár elnevezést elsősorban Ferentzi János, majd Orbán Balázs, a legendás Ika vezérre hivatkozva ragasztotta rá. Elképzelhető, hogy a középkor folyamán a várat egyszerűen csak Újvár­nak nevezték, hogy megkülönböztessék a tőle nem messze fekvő, a Hegyes-tetőn található kora vaskori erődített településtől, melyet Óvárnak is neveznek.
A várról, a­mely a középkori Kéz­diszék területén állt, nem isme­rünk semmilyen okleveles adatot. Létezik ugyan egy 1580-ból szár­­mazó, fel­ső­cser­nátoni birtokperrel kapcsolatos irat, melyben a tanúk megemlí­tik Csernáton vá­ra három évtizeddel korábbi ost­romát, amelyet néha a Csonka-várra szoktak vo­natkoztatni. Az esemény azonban nagyobb eséllyel köthető az alsó­csernátoni temp­lomvárhoz és an­nak az 1551. novemberi moldvai-török betö­rés alatt lezajlott, más forrásból egyelőre nem ismert ostromához.
Okleveles ada­tok hiányában nem tudni, hogy ki lehetett a tu­lajdonosa, de jó eséllyel vehető számításba a torjai birtokát 1307-ben az Apo­rok­nak eladó Udvar fia András. Noha csak ebben az egyetlen oklevélben szerepel, és további sorsáról nem rendelkezünk adatokkal, személye mellett érvként hozható fel, hogy a kézdi székelyek közé tartozott, tehát e szék területén lehettek még birtokai, ha megengedhette magának egy tekintélyes birtoktest elidegenítését. Emellett a Csernáton-patak és mellékvizei völgyét csak egy átjárható gerinc választja el a Torja-patak völgyétől, ami akár egy korábban összefüggő birtoktömb meglétét is feltételezheti. Ezenkívül az oklevél két felnőtt fiáról, Fulkunról és Istvánról is említést tesz, ami alapján joggal feltételezhető, hogy a 14. század első évtizedében sor kerülhetett a megmaradt birtok megosztására is. Elképzelhető, hogy ennek következtében emelték a Csonka-vár déli tornyát, és a Torja-völgy eladására éppenséggel az építéshez szükséges anyagi fedezet előteremtése miatt került sor. Az egy­azon vár területén található, két különálló lakótorony nem csak a Csonka-várra jellemző, legjobb példa erre a torockószentgyörgyi vár, ahol a Torockai család tagjai egy időben két különálló lakótoronnyal rendelkeztek. Amennyiben az 1360-ban a Bálványosvár, valamint a Peselnek és Kászon folyó közti terület elosztását megakadályozó, ezért utóbb elmarasztalt Máté nevű vajdai ember Fel­kunnak nevezett apja azonos Udvar fia And­rás Fulkun nevű fiával, úgy elképzelhető, hogy a várat a 14. század hetedik évtizedé­ben még lakták. A puszta névazonosság mellett e Felkun fia Máté háromszéki származása mellett szól az is, hogy a peres ügyekben eljáró vajdai vagy királyi embere­ket az elöljáró hatóság környezetéből vagy a jogügylet helyszínének tekintélyes lakosai közül választották ki.
A Csonka-várhoz tartozó falvakat és azok számát homály fedi. Annyi mindenesetre feltételezhető, hogy a két Csernáton, valamint a Csernáton-patak völgyében található elpusztult települések – a sarkantyúleletéről ismert Bartafalva és a kisméretű, mára már teljesen elpusztult templommal rendelkező Szentkert-Remete – ide tartoztak. Amennyiben elfogadható, hogy a vár Udvar fia András és fiai tulajdona volt, akkor építésének idején még a vár alárendeltségébe tartozott a Torja-patak völgye is a maga két falujával. E székely­földi viszonylatban hatalmasnak mondható birtok jövedelme elégséges lehetett ahhoz, hogy a vár a 13. század végére megépüljön.
A vár végnapjairól nem rendelkezünk egyelőre semmilyen adattal, de előfordul­hat, hogy a birtok a család kihalása után, a székelyek és a nemesség közötti konfliktusokat elkerülendő, nem adományozták el, hanem visszaszállt a helyi közösségekre.