Dúl a nyári vakáció, amit annyira vártunk; ilyenkor lazíthatunk a tengeren vagy a hegyekben, legjobb esetben külföldön vagy idehaza, táborokba mehetünk, vagy éppen a nagyinál élvezzük a levegő- és környezetváltozást. Ilyenkor eszünkbe sem jut, hogy mióta van ez így, mikor törvényesítették a vakációt a magyar nyelvterületen, és melyik uralkodó tette meg.
A vakáció szó latin eredetű: jelentése mentesség, hiány, üresség. A magyarban a szintén latin vacatio a scholis (iskolai szünet) értelemben honosodott meg; első magyar írásos említése 1787-ből maradt fenn. Ekkor az oktatás nyelve még jórészt a latin volt.
A közoktatást és ezzel együtt a tanéveket egymástól elválasztó tanítási szünetet Mária Terézia vezette be kétszázharminchat évvel ezelőtt, 1777-ben kiadott, Ratio Educationis című rendelete révén, melynek értelmében szeptemberben és októberben vakációzzanak a gyermekek. 1787-ben fia, II. József magyar király, akit „kalapos” jelzővel is illettek, bevezette a nyár eleji szünetet. Ennek az aratás lehetett az oka, olyankor ugyanis a gyermekeknek dolgozniuk kellett a földeken.
Nem mindenütt a világon júliusban és augusztusban adják ki a nyári vakációt. A déli féltekén, például Ausztráliában most tél van, és még tart a tanév, ott decemberben és januárban van a nyári oktatásszünet. Dél-Afrikában meg novemberben ér véget a tanév, s csak január közepén mennek ismét iskolába a gyermekek.
Matekovics János Zoltán
