Ígéretek, kisebbségi jogforrások

2013. július 20., szombat, Nemzet-nemzetiség

A gyulafehérvári határozatok (1918. december 1.)
A gyulafehérvári nemzetgyűlést a román kormány és Ion I. C. Brătianu (1864–1927) román politikus tanácsára szervezték meg, hogy a béketárgyalások idején lehessen hivatkozni az erdélyi románság akaratára. A nagy­gyűlésen felolvasott, de korában összeállított határozatok többsége külföldnek szólt.

 A III. fejezet kimondta, hogy e határozatokat a nem­zetgyűlés „az új román állam megalkotásának alapelvéül” hozta. E cikkely is porhintés, ámítás Nyugat felé, arra szolgál, hogy a félfeudális konzervatív Romániát jobb színben mutassa be. E fejezet első cikkelye szerint teljes szabadság illeti Erdély népeit. „Minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni.” A 2. cikkely felekezeti egyenlőséget, önkormányzatot ígér. A 4. cikkely sajtó- és gyülekezési szabadságot hirdet.
Az erdélyi románság nevében deklarálták Kelet-Magyarország Romániához csatolását. Ahhoz, hogy ez valóra váljék, kellettek a szép ígéretek, és álszent módon még arra is felkérték a párizsi békekong­resszust, hogy valósítsa meg a kis és a nagy nemzetek egyenlőségét. Ez képmutatás volt a javából, mert épp akkor követték el Er­délyben a legnagyobb merényletet az egyen­lőség megvalósítása ellen. Egy számszerű kisebbség nevében határoztak egy többségében nem román lakta magyar országrész Romániához csatolásáról. És ez nem volt véletlen, mert az erdélyi román politikusok többsége arra törekedett, hogy Erdély hovatartozásának kérdésében az erdélyi ma­gyarság és a szászság megkérdezése nélkül döntsön. Ezért maradt el a népszavazás meghirdetése is. Erdély kérdésében Gyula­fehérváron egyoldalú határozatot hoztak. Ez diktátum jellegű volt, akárcsak a trianoni szerződés, mert ott sem kérték ki a ma­gyarság véleményét.
A Kelet-Magyarországon élő nem román lakosság sorsáról hozott gyulafehérvári döntést dr. Apáthy István (1863–1922) neves egye­temi tanár és politikus kormánybiztosként azért tartotta igazságtalannak, mert a követelt területen „csaknem négymillió nem románnal szemben csupán 2 986 186 román él. Ezeknek a velük szemben álló többség felett nincsen joguk határozni”. Úgy vélte, hogy a magyar nemzet nem fogja eltűrni 26 vármegye elszakítását. Hasonlóképp nagyszámú erdélyi román értelmiségi, a görög katolikus egyház papságának egy része, a szervezett román munkásság többsége is ellenezte Erdély elszakítását. Traian Novac szakszervezeti vezető Kolozsváron közzétett tiltakozásában – 1918. december 16-án – azt írta, valótlanság azt állítani, hogy a gyulafehérvári határozatokat a román munkásság „beleegyezésével hozták”. A valóságnak az felel meg, hogy e „gyűlésen semmiféle szavazás nem volt, mert az egyesü-lést egyszerűen csak deklarálták”.
A gyulafehérvári határozatok szövegét – a nagygyűlésen megválasztott tizenöt tagú Kormányzótanács megbízásából – háromtagú küldöttség vitte Bukarestbe. Bár a nagyha­talmak döntésére csak 1920. június 4-én Tri­anonban került sor, mégis Ferdinánd király a gyulafehérvári határozatokban szereplő terü­leteket királyi dekrétummal (1918. december 11-én) Romániához csatolta.
A gyulafehérvári határozatokról megállapítható, hogy azok előírásait az eltelt 95 év alatt soha nem ültették gyakorlatba. A román politikai elitet soha nem érdekelte az ígéretek betartása, így azok soha nem váltak jogforrássá. Az 1923-as román alkotmány is csak azt a pontot foglalta törvény­be, amely kimondta Erdély Romániához csatolását, az úgynevezett „egyesülést”.

A kolozsvári magyar nemzetgyűlés határozata (1918. december 22.)
A magyarság 1918 decemberében azzal szembesült, hogy hazájáról megkérdezése nélkül mások rendelkeznek. Az erdélyi magyarság, a székelység és a románság egy része úgy gondolta, hogy az önrendelkezési jog őket is megilleti.
A magyar kormány 1918. december 9-én Kelet-Magyarország főkormánybiztossává dr. Apáthy Istvánt nevezte ki. Apáthy egy szörnyű politikai helyzetben vergődő Erdély irányítására vállakozott. Magyarország ekkor a szomszédos államok szabad prédájává vált. Keserves négyéves háború után vagyunk. Nagyszebenben – a román hadsereg védelme alatt – illegitim, a lakosság egy részét képviselő ún. Román Kormányzótanács kezdte meg működését. A francia csapatok élén a románokat támogató parancsnokok – Louis Frenchet d’Esperay hadseregparancsnok (1856–1921) és Henri Mathias Berhelot tábornok (1851–1931) – álltak, akik engedélyezték a román hadsereg erdélyi előnyomulását. Ilyen körülmények közt egyesült december 17-én az Apá­thy vezetése alatt álló Magyar Nemzeti Tanács és a Sándor József irányítása alatt álló Székely Nemzeti Tanács. Létrehozták az Er­délyi Ma­gyar Kormányzó Bizottságot. Kiált­ványban követelték az erdélyi magyarság önrendelkezési jogát. E jog gyakorlására Apáthy december 22-re összehívta a kolozsvári nagy­gyűlést, amelyen Kelet-Magyaror­szág 28 vármegyéje képviseltette magát, és több mint 50 000 ember gyűlt össze akkor, amikor a román hadsereg által megszállt te­rületeken akadályozták a nemzetgyűlésre való eljutást.
A nemzetgyűlést az Ipartestület nagytermében kezdték, majd a Mátyás király téren folytatták. Apáthy megnyitóbeszédében kije­lentette: „Legyőzve ellenségeink túlereje által, be kell ismernünk, hogy levertek bennünket! De annyira nem győztek le, hogy a körülöttünk lakó bármely nemzetnek joga volna rendelkezni felettünk. (...) Annyira nem győztek le, hogy ma már le kellene mondanunk emberi és nemzeti jogainkról. Legyőzhették bennünk a testet erőszakkal, de nem győzhették le lelkünket az igazság fegyverével.”
A szociáldemokrata román küldöttek – Strengar-Demian Sava és Avramescu György – szintén tiltakoztak a gyulafehérvári egyoldalú határozatok ellen. Ők egy svájci min­tájú független erdélyi köztársaság mellett szálltak síkra.
A határozati javaslatot Vincze Sándor ol­vasta fel: „Kelet-Magyarországnak Kolozsvárt 1918. december 22-én összesereglett külön­böző vallású és fajú népei kijelentik a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján, hogy Magyarország keretein belül követelik minden ittlakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot.”
A nagygyűlés elismerte teljes jogú önkormányzati és képviseleti szervnek a december 17-én megalakult Erdélyi Magyar Székely Nemzeti Tanácsot, illetve a december 18-án választott Központi Kormányzó Tanácsot. Ennek elnökévé Apáthyt Istvánt, alelnökévé Sándor Józsefet, Janovics Jenőt és Vincze Sándort választották.
A tömeg a magyar himnuszt és a Marseillaise-t énekelte. Két nappal később bevonult Kolozsvárra a román hadsereg, és füstbe ment a svájci mintájú autonóm Erdély megteremtésének álma, lehetősége.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 507
szavazógép
2013-07-19: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Zene
* Az Árkosi Művelődési Központ kamarazene-koncertet szervez vasárnap a sepsi­szentgyörgyi unitárius temp­lomban az istentisztelet után (12 –12.15 óra). Fellépnek az árkosi mesterkurzus hallgatói (Németország, Kína, Korea, Oroszország és Románia). Vezető tanár: Liviu Casleanu (Bonn, Németország), művé­szeti vezető: Stan Katalin.
2013-07-20: Nemzet-nemzetiség - Beder Tibor:

Katonának szült az anyám...

A Német-római Birodalom százezer főnyi hadserege közeledett 907-ben a Pozsonyi-medencéhez, az akkori magyar hon nyugati határához, hogy döntő csapást mérjen a magyarokra. A német-római császár elrendelte: „Decretum ugros eliminandos esse” – azaz elrendelem a magyarok kiirtását. Ez akkor nem sikerült, az Árpád vezette 40 000 fős magyar lovashadtest (4 tumen) elsöprő győzelmet aratott, és egészen az Enns folyóig üldözte az ellen maradék seregét.