Amikor már érezzük, hogy szükségünk van eddigi életmódunk gyökeres megváltoztatására, sokszor az önsajnálat foszt meg a cselekvőképességtől, és minden marad a régiben.
Renáta bánatos arccal járkált a világban, életében nem sok volt az öröm. Árva gyerekként nőtt fel, így egész életét a családja köré építette. Mindent megtett, hogy a gyereke kellemes körülmények közt, családban nőjön fel. Így titkolta, mikor férje az egyre gyakoribb italozásait veréssel tetézte, mosolygott, miközben befelé vérzett a lelke.
Munkáját pontosan végezte, megbízható alkalmazottként tartották számon, ami aztán a fizetése fokozatos növekedését is magával vonta. Gyerekével kettesben is megélhetett volna jövedelméből, de az ,,egységes család" eszményképe, a benne élő idealizált kép visszatartotta a változtatástól. Kolléganői is biztatták, hogy még fiatal, talál még rendes társat, de nem hallgatott rájuk.
Mindennap újra meg újra átélte a megaláztatást, mégis, miközben elmesélte a történteket, mintha örömét lelte volna a sajnálkozásokban, mintha élete részévé vált volna a sajnálat és az önsajnálat. Ilyenkor mindig a figyelem középpontjába került, a részvét körbeburkolta, melegséggel töltötte el a lelkét, mintha valamit kapott volna abból a szeretetből, amelyre vágyott.
Amikor magára maradt, néha úgy érezte, hogy feláldozza magát a családjáért, mert ez kötelessége, máskor bátornak, hősnek érezte magát, és ez megnyugtatta. Ahogy teltek a napok, egyre elviselhetőbbnek tűnt minden, de rettegett hazamenni.
Egy este aztán a férj kizárta a lakásból, és a gyerekével a barátnőjéhez menekült. Másnap legnagyobb csodálkozására megkönnyebbülést érzett düh vagy bánat helyett, mintha felmentést kapott volna a szenvedés alól. Többé nem tért vissza a férjéhez.
A Helga problémája csak egy érzés volt, az, hogy őt nem szerették eléggé a szülei, pontosabban nem annyira, mint a testvérét. A férje szeretete, a barátok ragaszkodása nem tudta feledtetni ezt a vélt vagy valós sérelmet, mely lassan már uralta életét. A második gyereke megszületésével tisztázódott csak benne, hogy mindenkit másképp kell szeretni, de a szeretet sokfelé osztható.
,,A puszta tény olyan, mint a zsákutca: csak önmagához vezet, és azon túl semmi sincsen. De egy igazság az egész szemhatárt megnyitja számunkra, és a végtelenbe vezet." (Rabindranath Tagore)
