Amikor az anya először veszi karjába várva várt gyermekét, első örömében és jogos anyai büszkeségében még nem is gondol arra, hogy mit hozott anyai-apai örökségként az immár benne rejtőző génekben a kisded.
Pedig már ott van a gügyögő apróságban, s évek múltával jelezni is fogja: ezt tőletek kaptam, műveljétek, hogy majd magam is művelhessem!
Nem könnyű a tudósok számára sem eldönteni, melyek azok a domináns örökölt adottságok, amelyeket tartalommal kell tevékennyé tenni. Vajon mi a később tapasztalt, személyiséget meghatározó tulajdonságokból az öröklött, mennyi a szocializáció folyamatában szerzett?
A genetikusok (és pedagógusok, szociológusok) gyakorlatában az ikerkutatásokat tekintik tájékoztató jellegűnek. Az egypetéjű ikrek ugyanis 100 százalékban azonos DNS-molekulákkal és génlókuszokkal születnek. A megtermékenyült petesejt osztódási szakaszainak kezdetén (pontosan nem ismert okokból) kettéválik (akár többé is), és immár az azonos női és férfi csírasejtek duplikátum magzatai (természetesen, azonos neműek) jönnek létre. (Ha az osztódó sejthalmazok szétválása nem tökéletes, a magzatok összenőve jönnek a világra, és ún. ,,sziámi ikrek" lesznek. Szétválasztásuk nem mindig sikeres.)
A tudósokat azok az egypetéjű ikrek érdeklik, akiknek a fejlődése éveken keresztül nyomon követhető, és akik, körülményeik folytán, egymástól elválasztva, más családokban nevelkednek. Számos ilyen statisztikai felmérést közöl a szakirodalom, mintegy egységesen arra a következtetésre jutva, hogy a külön nevelkedett egypetéjű ikrek mintegy 70 százalékban (más adatok 60—75 százalékot, vagy ennél is tágabb értékközöket adnak) öröklik az intelligenciájukat. Abban valamennyi kutató egyetért, hogy az öröklött adottságok döntő (meghatározó) jelentőségűek a szerzettekkel szemben. Abban is egyetértenek, hogy ennek felszínre hozatala az egyedi fejlődés során a környezettől, azaz a családtól, az iskolától, a kortárs csoportoktól, tágabb értelemben a társadalomtól függ. Ezek pozitív hatása nélkül a hasznos személyi adottságok örökre lappangó állapotban maradnak.