A Kós Károly Szaklíceum munkaközössége az utóbbi időben megtapasztalhatta, hogy az impozáns iskola és egyben a város egyik reprezentatív épülete mennyire népszerű a sajtó számára.
Az utóbbi két évtizedben nagyon sok változáson és minőségi fejlődésen átment tanintézetet, a megye egyik legnagyobb magyar nyelvű szakképzési központját mindig az oktatást vagy vizsgaeredményeket elmarasztaló újságcikkekhez csatolt illusztrációként használják különböző, meg nem alapozott képaláírásokkal. Legutóbb például a Háromszék június 17-ei számában.
Pedig iskolánk egyetlen bűne az, hogy a diákok és szülők megítélésében tényleg „népszerűtlen”, de a munkaerőpiac számára fontos és szükséges szakmacsoportokban hirdetett beiskolázást: fafeldolgozás, építészet, közművesítés és konfekció. Mindhárom szakma a Kós Károly Szaklíceumban összpontosul, ezek adják meg profilját. A VIII. osztályt végzett diákok – a jó felvételi általánostól felbuzdulva – „népszerűbb”, de talán a munkaerőpiac által kevésbé igényelt, általuk és a szülők által is fontosnak tartott osztályokba iratkoztak a felvételi első szakaszában. Pedig éppen a mi iskolánkban folyó szakképesítések létjogosultságát és szükségességét igazolják a munkaerő-ügynökség által a sajtóban hetente megjelentetett állásajánlatok.
És akkor minek alapján és ki állapítja meg, hogy egy iskola népszerű vagy sem?! Kovászna megyében még négy iskolában hirdettek hasonló profilú osztályokat (de egyiknek sem csak a három „népszerűtlen” szakma volt a kínálatában), a felvételi első szakaszában ezekbe az osztályokba iratkozó diákok száma is elenyésző. Hasonló a helyzet országos szinten. A kérdés jogos: ha fontosak és szükségesek, akkor miért népszerűtlenek ezek a szakmák a diákok körében? Bizonyára azért, mert ha e szakmák valamelyikét választják, az elsajátított elméleti tudást hasznosítva dolgozni is kell.
Talán a munkáltatók tudnának meggyőző választ adni, és hallatni szavukat e szakmákról, és meggyőző érvekkel szolgálni arra vonatkozóan, hogy a munka a XXI. században sem szégyen.
Nem tudom elképzelni, hogy Sepsiszentgyörgyön és környékén ne tanuljanak olyan szakmákat a fiatalok, amelyek a munkapiacon a legkeresettebbek, és megélhetést biztosítanak azoknak, akik nem szándékoznak egyetemen tovább tanulni, vagy ha igen, akkor már kellő alapképzéssel indulhatnak.
A Kós Károly Szaklíceumot csupán a „népszerűtlennek” titulált szakmák tükrében minősíteni felelőtlenség és nagyképűség. A megyének szüksége van és lesz építészekre, asztalosokra, kőművesekre és varrónőkre, akár tetszik a szakma, akár nem, és szükség van továbbra is a jó képzést, megfelelő elméleti és gyakorlati körülményeket biztosító Kós Károly Szaklíceumra. Megszoktuk azt is, hogy a szakképzésbe a maradék elve alapján kerül be a diákok többsége, legtöbbjük a VIII.-os országos záróvizsgán még a 4-est sem éri el, sok esetben nevelési és viselkedési hiányosságokkal érkeznek – és ennek ellenére három-négy év alatt neveli és a szakma becsülésére tanítja őket egy olyan munkaközösség, amelynek szakmai hozzáértése, az oktatáshoz való hozzáállása semmivel sem különbözik a „népszerű” iskolákétól. Talán annyival, hogy kis eredményt is csak rendkívüli erőfeszítéssel érhetnek el.
A Kós Károly Szaklíceum az utóbbi években az érettségi eredmények alapján öt-hat más középiskolát tudhat maga mögött egy olyan ranglistán, amelyet kevésbé releváns statisztika alapján állítanak össze. Ezért úsztuk meg talán az érettségi utáni elmarasztaló újságcikket.
Kevesen tudják, hogy idén végeztek azok a XII.-es diákok, akiknek 2009-ben esélyük sem volt szakiskolát választani IX. osztálytól. Korábban a jól kialakult rendszerben a szakiskolában tanuló diákjaink bútort készítettek, kőművesmunkát végeztek, együtt építettük, javítottuk, csinosítottuk iskolánkat, a lányok pedig ágyneműt, munkaruhákat varrtak, cégeknél gyakorlatoztak, és csak azok tanultak szakközépiskolában, akik minden tantárgyból sikeresen záróvizsgáztak a VIII. osztály befejeztével. 2009-től Ecaterina Andronescu miniszter asszony rendelete alapján csak líceumba iskoláztunk be IX. osztálytól, hogy majd „mindenkinek” legyen lehetősége egyetemre menni. Pedig aránylag objektív kritériumot jelentett az akkori záróvizsga a IX. osztályba iratkozók esetében. Ha ezt most is figyelembe vettük volna, akkor a háromszéki diákoknak csak fele folytathatná tanulmányait líceumi osztályokban, és még ,,népszerűtlen” szakmát is tanulna egy részük.
Nos, ez a generáció érettségizett most. Minden erőfeszítés ellenére az eredmények magukért beszélnek.
Mindez azért, mert a diákok és az őket orientáló szülők minél magasabb képzettség, vagyis a diploma megszerzésében érdekeltek. A képzési rendszer egyensúly-eltolódásának feloldásához az is szükséges, hogy a szakképzés társadalmi megbecsültsége emelkedjék, és vonzó alternatívákat kínáljon a fiataloknak, meggyőzze a szülőket, hogy a gyermekük jó irányba indul akkor is, ha a szakoktatás különböző formáiba kapcsolódik be. A „kétkezi” munka általános társadalmi megítélésének változása is elengedhetetlen. Azon kellene dolgoznunk, hogy a sokszínű munkaerő-piaci kihívásokra sikeresen válaszolni tudó fiataljaink foglalják el a jó állásokat, ők vegyenek körül bennünket, és kapjanak teljesítményüknek megfelelő bérezést, így biztosan nem kényszerülnének rá olyan sokan szülőföldjük elhagyására. S eközben egy szétaprózódott intézményrendszer közepén azon töprengünk, hogy miért nem választanak szakmát fiataljainak, miért nem piacképes a tudásuk, mitől népszerű vagy népszerűtlen egy szakma vagy egy iskola. Olyan szakképzési politikára van szükség, amely lehetővé teszi, hogy a szülők és fiatalok szándékaikat a valóság ismeretében alakíthassák ki. Ahol a MESTERSÉG becsülete, a munkaerő-piaci perspektíva része a jövőképüknek.
KISS IMRE igazgató,
Kós Károly Szaklíceum
(A szakoktatás helyzetéről, kilátásairól lapunk továbbra is várja az érintettek hozzászólásait a szerkesztőség e-mail címére: hpress@3szek.ro.)
