Ünneprontók leszünk. Engedje meg nekünk a kedves olvasó, hogy ne örüljünk. Annyira. Mit szólnának saját, házi hercegnőink és hercegeink, ha azt látnák, hogy az Ő világrajövetelüket elintéztük egy szűkszavú „anya lettem, apa lettem” Facebook-beírással, egy számunkra ezeridegen bébi – még ha királyi sarj is – születésének örömhíre pedig az utcára hajtana bennünket, és hajnali négykor túláradó örömünkben a városi szökőkútban pancsikolnánk?
Hétfő délután, londoni idő szerint 16.24 órakor az angol fővárosban született egy kisfiú. Ugyanabban az időpontban születtek New Yorkban és Buenos Airesben is. Percenként több száz baba világszerte. Nekünk ők gyermekek, büszke szüleiknek kis hercegek, kis királynők és angyalkák, csodálatos, gyönyörű babák. Isten éltesse mindannyiukat!
Nemcsak az angolszász világ, hanem az egész földkerekség örömmámorban úszik; a lapok – természetesen első oldalukon – hatalmas betűkkel szedett szalagcímekben adták hírül a jeles eseményt. „A pillanat, amit az egész világ várt!” Tényleg? Ma reggel a parkban császkáló, az anyja cafatos szoknyáját markolászó mezítlábas cigány purdé ezt hebegte: „Ebben a kukában hátha kapunk valami kaját...”
Majd minden hírportál vezető cikke fennhangon harsogta: „Megszületett a királyi utód!” Na és? Ettől valakinek jobb lett? Leszámítva a hercegnőt és a brit bóvliipart.
Igen ám, de az államadósság nem csökkent, nem úgy pénzünk vásárlóereje. Ettől még nem lett olcsóbb és minőségibb az élelem, hosszabb az élettartam, alacsonyabb a munkanélküliség. Ettől még nem oldódott meg a globális felmelegedés problémája és a gazdasági válság, a régiósítás, a székely autonómiatörekvés vagy a Jövő utca aszfaltozása – de az afrikai gyermekek katasztrofális élete sem lett szappanbuborékosabb.
Érdekel egyáltalán minket, hogy ki üli hat vagy hét évtized múlva Nagy-Britannia trónját? A legutóbbi romániai választások megdöbbentő statisztikai adatai kimutatják: a szavazati joggal rendelkező székelyföldiek jelentős hányada fittyet hányt arra, hogy ki képviseli őt a parlamentben. Ha nem így lett volna, akkor a politikai és üzleti mismásairól hírhedt, a vádiratból kiszivárgott részletek szerint cinkosai által az uzsorásnál is rosszabb bélyeggel illetett Olosz Gergely nem lehetett volna szenátor. Siralmas, sorsunk jobbá tételéért nem vagyunk képesek elvánszorogni a szavazófülkéig, most meg a plafonig ugrunk örömünkben a bulvárhír hallatán, hogy az angol királyi családnak gyermeke született: az örökös örökösének az örököse.
Inkább maradjunk két lábbal a földön; örüljünk a félig tele pohárnak, de közben ne tévesszük szem elől azt sem, hogy a másik fele üres, és hogy tennünk kell érte valamit. Lapozzunk, mert messze még a messzi! Ugye, Mátyás királyuram?
