VOICULESCU, A NYELVVÉDŐ. Aki nem tud románul, fosszák meg állampolgárságától — javasolta az öreg szekus Dan Voiculescu. Pártja erre vonatkozó törvénytervezet-javaslatot is összeszerkesztett. A Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete feljelentette az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
Kedden volt a meghallgatás, Dan Voiculescu — az Antena 3-ban közvetített nyilatkozata szerint — semmi kivetnivalót nem lát agyament javaslatában, mindössze annyiban módosítaná, hogy az nem vonatkozna a nyugdíjasokra. Egyetlen kincsünk maradt, a román nyelv — jelentette ki meghallgatása után —, azt legalább meg kell védenünk. Asztalos Csaba közölte, jövő héten hoznak döntést az ügyben. Elmarasztaló ítélet esetén a pártelnököt figyelmeztetésben vagy 160 és 2100 euró közötti pénzbüntetésben részesíthetik.
JELÖLT ÉS JELENTKEZŐ. Borbély László fejlesztési miniszter versenybe szállna Marosvásárhely polgármesteri székéért, bár a helyi szervezet múlt évi ülésén Csegzi Sándort jelölte e tisztségre. Markó Béla a Mediafaxnak azt nyilatkozta, a jelöltállítást újra megszervezhetik, ugyanis a marosvásárhelyi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Borbély számít a legnépszerűbb jelöltnek a magyar közösség körében. (Paprika Rádió)
ÚJABB FORRADALMÁROK LÉPTEK ÉHSÉGSZTRÁJKBA. Hetven brassói forradalmár kezdett éhségsztrájkba tegnap érdekvédelmi szervezetük székházában, a szövetség 48 tagja pedig Bukarestbe utazott, hogy csatlakozzék a fővárosban éhségsztrájkoló kollégákhoz. Az 1989. decemberi forradalom történéseinek tényszerű feltárását követelő Országos Forradalmár Tömörülés tavaly december 18-án hirdetett éhségsztrájkot, azóta több mint 500-an csatlakoztak a tiltakozáshoz. A forradalmárok azt kifogásolják, hogy a igazolványok cseréjének határideje március 31. A határidő lejárta után a megújított igazolványok tulajdonosai forradalmár harcosoknak minősülnek, a többi csak résztvevőnek, és nem kap járadékot. A szervezet 1215 brassói tagja közül csak 214-en kapták meg az új igazolványt. Eközben nyolc civil szervezet aggodalmának adott hangot az éhségsztrájkoló forradalmárok egészségi állapota miatt, közleményben felkérik a kormányt és a parlamentet, hogy mielőbb járuljon hozzá a forradalmárok kéréseinek teljesítéséhez. (Maszol)
SZERVÁTÜLTETÉS, SZERVKERESKEDELEM. Romániában nincs országos szintű nyilvántartás a szervátültetésekről, emiatt már egy éve az EU sürgeti ennek elkészítését, és aggódik az egyre jobban elburjánzó szervkereskedelem miatt. (Adevărul)
KÍNAI VENDÉGMUNKÁSOK KELLENEK. Tiltakoznak a romániai munkaadók, hogy a kormány korlátozni akarja az idegen munkaerő beáramlását. A krónikus munkaerőhiányra a kínai vendégmunkások alkalmazásában látják a megoldást. Idén legkevesebb 50 000 kínait alkalmaznának különböző iparágakban. (Gândul)