Nem minden eldobandó, megtagadandó abból, ami a letűnt kommunista rendszerben volt. A kevés kivétel közé tartozik az építők napja is, mit az átkosban július utolsó hétvégéjén tartottak (persze, akkoriban minden szakmai csoportosulásnak volt „napja”, kivételt talán a cipészek képeztek), s e hagyományt az elmúlt két évtizedben is őrizték: többnyire elszigetelt jelenségként egy-egy kisebb-nagyobb építkezési cég időnként tokányolásra hívta alkalmazottjait.
A valamikori építők napja felelevenítésének ötletét idén Mild Zoltán vetette fel, több cégvezető állt azonnal mellé, s pár hónapnyi szervezés után tegnap nagy sikerrel dobbantott az első újkori építőünnep: több mint ezren válaszoltak a szervezők felhívásának, gyűltek össze Sepsiszentgyörgyön a stadion mögötti téren – találkozni, emlékezni, beszélgetni. Étel és ital mellett, mert ezek oldják meg a nyelvet, pergetik könnyebben az emlékezés fonalát. S hogy ne csak a zsivaj töltse ki a teret, az építőknek oly kedves hangot, a betonkeverő monoton moraját ezúttal zenére cserélték, a kézdivásárhelyi fúvósok fülnek, a mazsorettek szemnek tetsző műsorral szórakoztatták az egybegyűlteket. Hivatalos része is volt a rendezvénynek, Tamás Sándor megyeitanács-elnök szólt előbb a tömeghez, úgy is, mint építész család sarja, és úgy is, mint az egyik legfőbb építkezési megrendelő – még ha a törvények nem is mindig engedik azzá lenni – jegyezte meg keserűen, és megígérte, jövőre a megyei tanács is támogatni fogja az építők napját. A szakmabelieket szakmabeli köszöntötte, Édler László mondta el, amit amúgy mindannyian tudnak: jó szakemberek a háromszéki építészek, határokon belül és azokon túl is megbecsülik őket. Magyar és román nyelvű áldást követően – mert azért e mesterség sincs hijjával a veszélyeknek, s a Fennvalóban való bizodalom jeleként Gödri Miklós és Cristian Groza beszédeit állva hallgatta végig a közönség – a korábban építészetben dolgozott, mostanára nyugdíjassá vált egykori kollégáknak nyújtottak át díszoklevelet, majd a Szivárvány zenekar jó muzsikája mellett töltötték el a nap hátralevő részét – a találkozás, emlékezés, beszélgetés örömével.
