Az EB menekülőútja
Balogh György, Magyarország brüsszeli állandó képviseletének kisebbségpolitikai tanácsosa a polgári kezdeményezések létrehozatalának hátteréről beszélt. Folyamatos zuhanórepü­lésben az EU és intézményeinek társadalmi megítélése, 2005–2006 után három pofont is kapott az új európai alkotmány (francia, holland, ír elutasító népszavazás). Világossá vált, hogy valami nincs rendben, vagy az EU politikája hibás, vagy nem megfelelő a kommunikáció a civil társadalommal. Ezt felismerve, az Európai Bizottság 2007-ben a lisszaboni szerződésben rögzítette a polgári kezdeményezés eszközét, mely lehetővé teszi, hogy hét tagállamból egymillió aláírással a polgárok is jogalkotást kezdeményezzenek az Európai Bizottság és az Európai Unió, illetve az EU és a tagállamok hatáskörébe tartozó kérdésekben. Az első kezdeményezéseket 2012. április elsején lehetett benyújtani, 2013. április végéig 14 kezdeményezés volt folyamatban (ebben nincsenek benne a magyar indítványok), még egyetlen kezdeményezés sem zárult le (a lezárulás azt jelenti, hogy az EB kimondja: hatáskörébe tartozik, s elindítja a jog­alkotási folyamatot), öt kezdeményezést visszavontak időközben, nyolcat pedig maga a bizottság utasított el – ismertette a tanácsos. Kiemelte, az EB egyébként a polgári kezdeményezés eszközét Pandóra szelencéjének tartja, fél­nek tőle, látszólag könnyű formai követelményeket állítottak, de valójában nagyon komoly fékeket építettek be. Az eddigi kezdeményezések – a médiapluralizmus, az oktatás, az állatkísérletek szabályozása, a klímaváltozás és az energia, a szavazathoz való jog, a telefonkapcsolási díjak, a sebességkorlátozás, a mobilitás témakörét érintették – mind határok fölötti témák, európai kérdések.
Balogh György az egyik kezdeményezést, a vízhez való jogról szólót ismertette, így mutatta be, milyen kezdeményezések közé kell beilleszteni az EU által nem kedvelt emberi jogi, kisebbségi témákat. A vízhez való jog az EU egyik kedvenc kezdeményezése, nagy kampányt folytatott mellette maga a Bizottság is, hogy megmutassa, lám, van civil akarat, civil kampány, összefogás. Az elején úgy vélte, olyan téma ez, amely kicsit alátart az EB-nek, segíti az EU politikáját, de a részleteket elemezve kiderült: rendkívül botrányos dologra vet fényt. Igaza volt, a tömeg hatására visszakozni kényszerült az EB, megijedt és előremenekült. Német civil szervezetek kiszimatolták, hogy a közüzemi vízszolgáltatás teljes libera­lizációját javasolja a Bizottság, Görögországnak és Portu­gáliának már a pénzsegély fejében vállalnia kellett, hogy az állami vízszolgáltatót megfelelő európai konszerneknek adja el. Ez úgy kiütötte a biztosítékot a polgárokban, hogy irdatlan botrány keveredett, nagyon valószínű, ennek a kezdeményezésnek hatalmas sikere lesz – fejtette ki Balogh György. Ezzel  példázta, hogy a polgári kezdeményezések két oldalról is veszélyesek az EB számára: veszélyes a sikerük, de a sikertelenségük is. „Ez jó hír, azt jelenti, ha okosan fogalmazzuk meg, megfelelő módon becsomagoljuk, a mi üzeneteink átmehetnek a szűrőn” – mondta.

Erdélyi indítványok
Márky Zoltán, a magyar Országgyűlés Külügyi Igazgatósá­gának főosztályvezetője a három erdélyi  kezdeményezés esé­lyeiről szólt. Felidézte: a Kárpát-medencei Autonómia Tanács­ban (KMAT) döntöttek arról, hogy több kezdeményezést is elindítanak, egyre euroszkeptikusabb a közhangulat, így talán remélhetjük, az EB is domborítani akar, s támogatja. Már­ky kiemelte, az elutasítás hatalmas kudarc lehet mindazoknak, akik a nemzetiségi jogok elismertetésében érdekeltek. Ugyan­akkor arra is kitért, hogy a jogalkotás mellett egy ilyen mozgalomnak több hozadéka is lehet: erősíti a civil szférát, érzékenyebbé teszi az európai közvéleményt, és a román társadalom számára is egyértelművé válik, hogy ez európai ügy.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke elma­gyarázta, hogy indítványuk az etnikai, kulturális, vallási sajátosságokkal rendelkező régiókra vonatkozik, nem alapozták a kisebbségvédelemre, „mert mi nem kisebbségként, hanem népként határozzuk meg magunkat”. Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke szerint jogos a nemzeti és regionális közösségek elvárása, hogy Brüsszel ne legyen közömbös problémáik iránt. Ha az unió valóban integráló akar lenni, nem szoríthatja ki azokat a közösségeket, amelyek egy rosszul értelmezett nemzetállam áldozatai. Az EB ignoráns, nem biztos, hogy az egymillió aláírással sikerül elérni valamit, de a helyzet olyan súlyos, hogy meg kell próbálni – hangsúlyozta.

Autonómiában élni jó
Pozitív példákat is megismerhetett a közönség, Bernat Joan i Mari volt katalán miniszter kiemelte: kulcskérdés a kisebbségi jogok tiszteletben tartása, az EU értékesebb a sokszínűségével. A spanyol kormány felismerte, csak akkor maradhat egységes, ha országát a diverzitásra építi. Ők most független Katalóniát szeretnének, s joguk van hozzá. Ha minden kisebbségnek nincsenek meg a jogai, nagyon nehéz lesz egybentartani az egyesült Európát – vélekedett. Miért ne adnák meg egy régió autonómiáját, ha azt a kisebbség akarja, és ha demokratikus módon kinyilvánítja igényét? Ha az emberek akaratát nem engedi a törvény, akkor nem az emberekkel, hanem a törvénnyel van gond – utalt a romániai helyzetre.
Elisabeth Naucler, a finnországi svédek parlamenti kép­viselője úgy vélekedett, hogy eddig az EU nem fordított elég figyelmet a kisebbségekre, mindenki csak a gazdasági válsággal foglalkozott. Részletesen ismertette a finnországi helyzetet, melyet sokan rendkívül jó példának tartanak, de gondok azért ott is adódnak. Minden helyzet különálló, de mindannyiunknak meg kell találnunk helyünket Európában – mondotta, kiemelve: ki kell állnunk egymásért. Csáky Pál, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja a szlovákiai ma­gyarság helyzetét vázolta. Foglalkoznak ők is az autonómiával, de ez a téma nagy viharokat kavar, a szlovák közgondolkodásban az autonómia egyenlő a leszakadással. Aggodalmának is hangot adott, nehogy az egyes erdélyi kezdeményezések kioltsák egymást, de leszögezte: az MKP, a felvidéki magyarság támogat minden ilyen elképzelést.

A gagauz példa
Külön színfoltot jelentett a beszélgetésben Mihail For­muzal, Gagauzia kormányzója, aki erről a kevéssé ismert és nem is EU-tagországhoz tartozó tartományról beszélt, széles körű autonómiáját mutatta be. Annak dacára, hogy több mint húsz éve létezik a gagauz autonómia, először nyílt lehetősége erről beszélnie. Autonómiájuk még a volt Szovjetunióban jött létre, a gagauzok az elsők között, 1991-ben bejelentették igényüket, és négy évig úgy működött, hogy nem ismerték el az eu­­rópaiak, 1994-ben Moldova elfogadta végül. A gagauzok kis létszámú nép, 164 ezren vannak, türk nyelven be­szélnek, pravoszláv ortodox vallásúak. Többnyire ezen a területen élnek, pár tízezren pedig szerte a világban. Formuzal kitért arra is: a moldáv és a gagauz népnek békés úton sikerült rendeznie a konfliktusok többségét. Az autonóm gagauz tartománynak megvannak saját intézményei, elnökét négyévente közvetlenül választják. Van saját parlamentjük, egyetlen feltétel, hogy nem hozhatnak Moldova alkotmányával ellentétes törvényeket. A parlamentbe a 26 város és a 23 falusi település juttathat képviselőt, még a 300–400 fős falvaknak is joguk van képviselőt küldeni. A moldáv, az orosz és a gagauz egyaránt hivatalos nyelv, igye­keznek pragmatikus kapcsolatot kiala­kítani a központi hatalommal. Minden beszedett adó Gagauzia területén marad. Sokat dolgoztak azon, hogy a világ számára modell legyen az autonómiájuk, példa arra, hogyan lehet békésen megoldani a különböző nemzeti közösségek együtt­élését. Keresik a kapcsolatot az európai régiókkal, eddig 18-cal alakítottak ki együttműködést, s most Romániában is ismerkednének, Fehér, Konstanca, Galac megye mellett Ko­vásznával és Hargitával kez­deményezik a kapcsolatfelvételt. Mihail Formuzal arra a kérdésre, hogy támogatnák-e Mol­dova Romániához csatolását, annyit válaszolt: Moldova egy független állam, amelyen belül Gagauzia autonóm, ha Mol­dova elveszíti függetlenségét, a gagauzoknak jogukban áll eldönteni, milyen formában képzelik el a jövőjüket. Ők azt akarják, Moldova maradjon független – szögezte le.