Nemrég fejeződött be a tusnádfürdői találkozó. Sok tanulsággal, egy nagyívű miniszterelnöki előadással, és – sajnos – a szokásos pitiáner vádaskodásokkal. Erre rímelnek az alábbi, Böjte Csaba-féle veretes sorok.
„Bármerre is nézünk, azt látjuk, hogy társadalmunkat ezer darabra szedi a harag, a gyűlölet, vélt vagy valós érdekek kérlelhetetlen szembenállása. Emberek indulattal elfordulnak egymástól, veszekednek, pártoskodnak, háborúskodnak! Ennek következtében családjaink széthullanak, közösségeink lemorzsolódnak, népünk, mint oldott kéve, szétsodródik a nagyvilágban. A történelemből láthatjuk, mily könnyen lehet ember embernek farkasa. Igen, félelemből, gyűlöletből szembe fordulhatunk egymással, sebeket okozva megoszthatjuk a közösséget, de ez az út a sötét káoszba, a pusztulásba vezet.”
Ám – Jézus Krisztus óta tudjuk – van más út is. „Gondoljunk csak Szent László királyra, aki trónra lépésekor az egymással szemben álló kérlelhetetlen erőket képes volt egy asztalhoz ültetni. Akkoriban nemcsak családi, közösségi érdekek feszültek egymásnak, hanem a keresztény és a pogány világnézet is megosztotta az embereket. Mennyi vér és fájdalom, de Szent László bölcsen, igazságot szolgáltatva minden erőt befog, megalapítja a középkori nagy Magyarországot. Ő képes volt még a legyőzött ellenségeket is integrálni. A győztes csatája után, a legyőzött kunokat katonái elkezdik lekaszabolni, mire ő saját katonáit arra kéri, hogy ne bántsák a legyőzött ellenséget. Így szól: Mindannyian Urunk Istenünk gyermekei vagyunk, békében együtt építsük országunkat és háborúban fegyverrel a kézben együtt fogjuk megvédeni azt.
Erdély aranykorát rengeteg, erőszakkal beszennyezett, sötét évtizedek után Bethlen Gábor hozta el. Népei félrevezetve, bután egymás ellenségei lettek. A székelyek nem csak fellázadtak, hanem megölték fejedelmüket, Báthori Endrét, a belső széthúzás meg a külső hatalmak szinte szétzilálták a csöpp fejedelemséget. A nagy fejedelem bölcsen és okosan ki tudta engesztelni az egymással szemben álló erőket, Erdély különféle nemzetiségű lakóit be tudta vonni az ország építésébe. Bár protestáns fejedelem (anyai ágon családja katolikus volt), mégis nagy kortársa, Pázmány Péter esztergomi hercegprímás mindig az elismerés és a tisztelet hangján szólt róla.
Bármerre utazunk a Kárpát-medencében, láthatjuk, hogy szép városaink, középületeink nagy része az 1860-as évek Deák Ferenc-féle kiegyezése után épültek. Az akkor forgalomban lévő pénzre felírták bölcsen és okosan németül, magyarul, románul, szlovákul, a térségben lakó minden népnek a nyelvén a pénz nemét, hogy mindenki értse. A kiegyezés az egymásnak feszülő, támadó, védekező erőket kioltotta, és ez minden téren csodálatos felvirágzást hozott.
Hiszem, hogy csak Jézus Krisztus, Szent László, Bethlen Gábor, Deák Ferenc útján lehet és érdemes járni. Meg vagyok győződve, hogy nekünk nem kiszorítanunk, elpusztítanunk kell egymást, hanem alázatos, kitartó párbeszéd útján közös jövőt kell építenünk. Erdély, a Kárpát-medence elég nagy ahhoz, hogy becsületes megélhetést biztosítson mindazoknak, akik itt élnek. Ezért imádkozom, hogy egyházi felekezeteink, politikai pártjaink, különféle világnézetű csoportosulások ne kiszorítani akarják egymást, hanem merjük megvalósítani bizalommal azt, amit a II. Vatikáni Zsinat annyira szépen megfogalmazott: Isten azt akarja, hogy az emberiség egy nagy családot alkosson, s mindannyian egymásnak jó testvérei legyünk!”
Nos, azt hiszem, ezekhez nincs mit hozzátenni. Maximum a vállunkat nekivetni a közös munkának.
