Semmi új a nap alatt, legyinthetnénk, hisz a mifelénk is gyakorta megforduló államfő eddig sem igen rejtette véka alá véleményét a székelyföldi autonómia kérdésében, mint ahogyan Victor Pontáék Tusványos utáni nyilatkozatai sem számítottak meglepetésnek, egyébet aligha lehetett várni e sunyi, hol alattomosan nacionalista, hol nyíltan magyarellenes hatalomtól.
Csakhogy eme gőgös, öntelt kijelentések, melyek az állam legfőbb vezetői részéről elhangzanak, jelzésértékűek. Egyfelől azt tük­rözik, hogy a bukaresti politikai vezetők között nincs különbség, ha a magyarkérdés vagy az autonómia ügye felmerül: liberáli­sok és szociáldemokraták, konzervatívok és szélsőségesek ugyanolyan mereven és vehemens módon utasítják el önrendelkezési törekvéseinket. Szándékosan félreértelmezik az autonómia fogalmát, szeparatizmust kiáltanak, eszeveszetten féltik Románia területi épségét, integritását, fejünkre olvassák az alkotmány cikkelyeit, hogy az ország egysé­ges és oszthatatlan – versenyt nyilatkoznak, hadd lássa a nép, ki a nagyobb hazafi, ki védelmezi elszántabban a román nemzet érdekeit. Ráadásul ez az ellenséges hangvétel csak élesedik, valahányszor választások közelednek, és fújni kezd a kampány előszele. Ponta és az újabban pártépítésbe is kezdett Băsescu harca alighanem mind ádázabbá válik majd a következő hónapokban az EP-, majd az államfőválasztás közeledtével, és azt már most biztosra vehetjük: e háborúban afféle járulékos veszteségként tekintenek ránk, hisz a magyarokkal való riogatás Ro­mániában jelenleg is jóval több szavazatot hoz a konyhára, mint amennyit elvisz.
És alighanem így is lesz, járulékos áldozatok leszünk – ha továbbra is célt tévesztünk, tétovázunk, taktikázunk, kivá­runk, ha nem leszünk képesek az egységes fellépésre közös nemzeti ügyeinkben.