Farkas Réka
Sokat szidták annak idején a hatalom jelenlegi birtokosai a Boc-kormányt, nem győzték sorjázni hibáit, s az egyik leggyakoribb vád a sürgősségi rendeletekkel kormányzás volt, hánytorgatták, hogy a Traian Băsescu bábjaként sürgölődő miniszterelnök semmibe veszi a parlamentet, megcsúfolva a demokráciát, a választott képviselőknek, szenátoroknak jóformán beleszólásuk sincs az ország irányát, fejlődését vagy recesszióját meghatározó jogszabályokba.
Victor Pontáék kétharmados parlamenti többségre tettek szert tavaly decemberben, s gondolhattuk, nyitva az út előttük, azt tesznek, amit akarnak, hisz ilyen stabil kormánya a kilencvenes évek eleje óta nem volt az országnak. Csakhogy úgy tűnik, megtetszett nekik az oly sokat ócsárolt rendeletek útján történő kormányzás, mely gyors és hatékony, minden agyament ötlet könnyen életbe ültethető, s ha nem működik (márpedig ez igencsak gyakran előfordul) egy-kettőre módosítható. Mindemellett mellékes, hogy a demokráciában nem véletlenül a parlament biztosítaná a nép képviseletét, nem csupán passzióból lett az törvényhozó testület, hanem ilyen formában építettek be a féket, mely megakadályozza, hogy néhány magas polcra került ember azt tegyen, amihez éppen kedve van, ami érdekeit szolgálja. Még akkor is, ha hetven százalékos többséggel rendelkeznek, s zökkenőmentesen átvihetnek bármilyen jogszabályt – a parlament útját bejárva csiszolódhatnak, javulhatnak a kezdeményezések, kiiktathatóak a hibák. Vagy éppen ez nem áll érdekükben?
Emil Boc kormánya háromnaponta adott ki egy kormányrendeletet, Victor Ponta, amióta miniszterelnök, 2,8 naponként. Próbálja ezért is Traian Băsescut meg az ellenzéket okolni, de érvei gyatrák, még hívei szemében is nevetségesek. S mindezen nagy igyekezet közben az országban érdemi dolog alig történik, még az sem mondható, hogy gyors, gyökeres változások teszik szükségessé ezt a jó román gyakorlatot. Egyre hihetőbbnek tűnik, amiről gyakorta hallani, hogy ezek a kormány által elfogadott, majd néhány hét múlva módosított rendeletek bizonyos érdekcsoportokat szolgálnak, melyek jól értesültek, fölöznek, s mire a pórnép felébred, már más az úzus.
S ennek az egész játéknak van még egy hatalmas hátulütője: nemcsak Románia fejlődésének vet gátat, nemcsak az amúgy is sovány költségvetés további kifosztásának kedvez, de egyre hiteltelenebbé teszi a parlamentet. Hisz mit lát az egyszerű ember? Választottaink kiemelt fizetésekért, rendkívüli privilégiumokért hónapszámra semmit sem tesznek. Innen már csak egy lépés az a gondolat, hogy nincs is szükség erre az intézményre, még kirakatnak sem, hisz az most sem egyéb.
S lám, így araszolgatunk kormányrendeletről kormányrendeletre a csőd és egy mindinkább diktatórikus államberendezkedés felé.
