Bulgáriában a politika vegetál, az oligarchia virágzik a rendszerváltás óta. Nincsen olyan szegmense a gazdaságnak, amely ne állna az alvilággal összenőtt politikai elit irányítása alatt. A demokrácia válságáról azért nem beszélhetünk, mert 1989 után nem is alakult ki ilyen politikai irányzat. A két hónapja tartó tüntetésekről a politikusok nem kívánnak tudomást venni, ellentüntetéseket szerveznek, de valójában a lakosság nem nagyon zavarja meg őket a pénzek szétosztásában.
Az Európai Unió egyik legszegényebb tagállamában egyértelműen társadalmi válság van. A napokban nemzeti gyászt hirdettek egy bányaszerencsétlenség miatt, amelyben öt bányász vesztette életét. A beomlás természetesen a bányában uralkodó súlyos mulasztások következtében alakulhatott ki, és a legkirívóbb az egész esetben az volt, hogy a bolgár hatóságok kijelentették: ezen nem kell meglepődni, hiszen nincs olyan bolgár bánya, ahol betartanák a törvény által előírt munkaszabályokat. A bányában dolgozók a rendkívül veszélyes munkafeltételek ellenére attól félnek, ha bezárják a bányákat, veszélybe kerül a megélhetésük.
A bolgár bányákat általában kis- vagy középméretű, alvilághoz közel álló vállalkozások (ritkább esetben egyéni vállalkozók) üzemeltetik. Ezek első látszatra veszteségesen működnek, ugyanis a nyersanyagot felvásárló erőművek többnyire milliókra rúgó tartozást halmoztak fel velük szemben. Az igazság viszont az, hogy a bányák és az erőművek egy kézben összpontosulnak – a bolgár energiát irányító néhány nagy „vállalkozó” kezében. Ezen befolyásos személyeknek az érdekei tükröződnek vissza a bolgár energiahatóságok, valamint a törvénykezés döntéseiben. Az egész álhierarchiában az a legaggasztóbb, hogy minden szinten többmilliós tartozások halmozódtak fel, és ezen bevételek kiesésének a hatása a bolgár munkásokon csapódik le. Az erőművekben dolgozók fizetése átlagosan bruttó 250 eurónak megfelelő leva, míg a rendkívül veszélyes és egészségtelen körülmények között dolgozó bányászok még ennél is kevesebbet keresnek.
Az üzlet a fontos
Bulgáriában a demokráciának egy torz változata alakult ki 1989 után, a korábbi Állambiztonsághoz közel álló személyek, szervezetek vették át a hatalmat (függetlenül attól, melyik kormány került a hatalomra) – ők irányítják a médiát, a gazdaságot és természetesen a politikát. 2013-ban váratlan változás történt, a lakosság azon része, amely eléggé képzett volt, hogy ezt a sanyarú helyzetet megértse, kinyilvánította nemtetszését – immár több mint ötven napja folyamatos tüntetések söpörnek végig az országon. A cél: demokráciát akarnak, egy másik demokráciát, amelynek nem része az energiamaffia, nem része a médiabirodalmakat irányító oligarchák világa, és ahol a politikusoknak nincsen alvilági nevük. A mostani kormányoldal és az ellenzék összenőtt, abból a szempontból nincs különbség köztük, hogy ki irányítja őket. Az irányító a két-három erős gazdasági kör, amely mögött külföldi (orosz és nyugat-európai) tőke áll.
Köszönhetően a külföldi kiszivárogtató portáloknak (WikiLeaks, BalkanLeaks, Bivol), az utóbbi években a bolgár állampolgárok korlátozottan, de hozzáférhettek politikai vezetőik múltjához. A nyugati nagykövetségek évek óta készítettek lajstromokat a legbefolyásosabb politikusokról, vállalkozókról és mágnásokról, amelyek felfedték, hogy a legkülönbözőbb bűncselekmények elkövetésén keresztül jutottak hatalomhoz, valamint szoros kapcsolatokat ápolnak a még mindig hatalmon levő volt állambiztonsági ügynökökkel. A kérdés az, hogy a lakosság miért nem képes változtatni ezen a helyzeten. Nincsen meg az alkotmány adta lehetősége – a választási rendszer konzerválja, hogy ugyanazok irányítsák az országot, akik a fő döntéseket hozták már 1990 előtt is.
Eddig a politikai-gazdasági körök könnyen manipulálhatták a közvéleményt – a hagyományos médiát a mai napig befolyásos pártpolitikai érdekeket kiszolgáló és megtervező személyek birtokolják (például Deljan Peevszki, Cvetan Vaszilev, Irena Kraszteva stb.). A 2013-as tüntetések az interneten keresztül szerveződnek, a résztvevők szociális hálók oldalain osztják meg egymással az információkat, és többek között ennek köszönhetően a politikai elit nem tudja (teljes mértékben) manipulálni azokat. Kérdéses, hogy meddig mennek el a tüntetők, hiszen láthatóan a politikusok nem kívánnak reagálni érdemben a lakossági haragra. A kormány sztoikusan kinyilvánítja azon szándékát, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor konkrét lépést nem tud megtenni – a kivárásra játszik, hátha az idő előrehaladtával a több tízezres tömeg megunja a parlament előtti tüntetést.
2013-ban egy olyan kormány alakult Bulgáriában, amely nem rendelkezik valós koncepcióval arról, hogy – a pénzek érdekcsoportok közötti elosztásán túl – mit is szeretne elérni. A szakértőnek nevezett kormány minden, csak nem pártpolitikától mentes formáció. A megrendelők is maradtak, az egyetlen változás, hogy új pénzek és új projektek jelentek meg a láthatáron. Az Európai Unió sok forrást tartogat, amelyek elosztásáért a pártok versenyeznek egymással, és Oroszország felől is sok lehetőség érkezett/érkezhet Bulgáriába (Déli Áramlat, energiaipar, a Gazprom befektetései a bolgár sportban stb.)
A 2014-es előrehozott választások lehetőségének erősödésével a lakossági ellenszenvet érezve a szocialista–török–szélsőjobboldali kormány hihetetlen költekezésbe kezdett. Az Oresarszki-kormány az alacsony, 1,5 százalék körüli államháztartási hiány növelésével kíván több szociális támogatást adni némely társadalmi rétegeknek. Igaz, nagyon alacsony a szociális juttatások mértéke, viszont az ország gazdasági teljesítménye sem teszi lehetővé a költségek határtalan (ebben az esetben kb. egymilliárd levás – 500 millió eurós) növelését.
Bulgáriában kiszámíthatatlan a politikai események sodrása, a forró nyár után, egészen 2014 májusáig fordulatokban gazdag belpolitikai átalakulások várhatóak. Még nem világos pontosan, hogy ki(k)nek fognak ezek a változások kedvezni.
(Kitekinto.hu, Milanov Viktor)
