A Szent István-kultusz a keresztény magyarság számára a létezés gyémánttengelye. A magyar ember, akár hívő, akár nem, tisztelettel néz fel Szent István alakjára. Kultusza halálától mindmáig végigkíséri a magyarság sorsát, kultúrájának, irodalmának alakulását. Legendák és krónikák, gyönyörű népénekek után a magyar történetírás mellett a magyar irodalom is kivette részét Szent István jelentőségének tudatosításából. Nemzeti irodalmunk is bizonyítja, hogy a magyarság a nagy országépítőt, a „nem porladó kezű királyt” mennyire tisztelte.
Először Katona József István, a magyarok első királya című, német eredetiből átdolgozott drámájában jelenik meg alakja. A szerző kegyelettel és szeretettel nyúlt a kényes témához. 1861-ben került színpadra Dobsa Lajos I. István király című ötfelvonásos tragédiája. A dráma zárószava hódolat Szent István előtt: „Első király volt ő e hon felett! S utolsó lesz, kit népe elfeled.”
A kiegyezés korának szellemét érezteti Szász Károly István vezér című drámájában. A millennium idején jelent meg Szalay Károly Csanád című ötfelvonásos színműve, amelyben Szent István megértette és követte az idők szavát. A dráma utolsó felvonásában Szent Gellért az éghez fohászkodik: „Népek nagy Istene! tekints le ránk! / Tedd boldoggá e népet és honát: / Körítse fény, melyet királya hord / Dicső fején, az égi koronát.” Igen, az „égi korona”, a magyar Szent Korona azt is jelenti, hogy minden földi hatalom az Istentől való.
A huszadik század első felében Harsányi Lajos kanonok regénye, A nem porladó kezű király, Sík Sándor piarista atya István király című drámája, az erdélyi polihisztor, Kós Károly Országépítő című regénye egy esztendőben, 1934-ben jelent meg, jelezve a Szent István-kultusz Trianon utáni jelentőségét. Sík Sándor háromfelvonásos műve valóban tragédia, főhősének sorsa megdicsőüléssel végződik: az eszme, amelyért küzd, az égi hatalom akaratából diadalmaskodik. Főhőse a jólelkű apostol, méltán tisztelt kormányzó, aki a vallás és a rend érdekében keménykezű hadvezér, aki hiánytalanul betölti történelmi küldetését.
Megjegyezném, hogy Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperájával, amely Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült, új fejezet kezdődött a Szent István-kultuszban...
Jelentős mű Ratkó József Segítsd a királyt drámája. Bizonyítja: a múlt nem mutatvány, hanem emberségünk és magyarságunk éltető forrása. Illyés Gyula szerint: terhünk a föld, az élők az Atlaszok, akik tartják a földet, a halottak pedig a Föld terhei. Ratkó szerint azonban mégiscsak ők, nem az élők, hanem drága halottaink tartják a földet: „Ház épül rájuk, tartanak falat, házat, hazát.”
A szent királyról szóló alkotások között mindenképpen említést érdemel Serfőző Simon Jövőlátó című dramatikus játéka, amely szintén a Szent István-kultusz irodalmi újulásáról tanúskodik. A darabban Szent István drámai vitát folytat a sámánnal, aki azzal vádolja, hogy „lelkünket kicserélte”. A „jövőlátó” király dilemmája: utódai tudják-e folytatni művét? Hibáinkat tudatosítja az „ősi nembánomság”, a tehetetlenségi erő, a passzivitás, a tétlenség, ami miatt dolgozni és alkotni elfelejtettünk. A darab címadását is értelmező fejezetet lezáró szavak a jelenkorig hatnak: „Te tudod, uram. Jövőt látni neked kell. A király te vagy. De az alávetettséget, idegenek elnyomását azt hiszed, tűri majd a nép? Tűri, amíg tűrheti! De azután!”
Jánosy István is írt Szent Istvánról szóló tiszta, költői nyelvezetű drámát.
A magyarságnak a reálpolitikai számítások szerint sokszor el kellett volna pusztulnia, de mindig képes volt megmaradni, tragikusan nehéz helyzetekből is felállni. Ezért mondja Sík Sándor: a magyar történelem összeomlik, ha kihagyjuk belőle Istent. A „segíts magadon, az Isten is megsegít” elv szerint hinni, bízni és tenni kell a megmaradásért. A magyar hivatás Szent István óta erkölcsi hivatás: küzdelem, hit a megmaradásért. (Cs. Varga István, Kisalföld)
Szabó Magda: Az a szép, fényes nap
A Szent István-i eszmekör születésének legizgalmasabb drámáját, Szabó Magda darabját a Nemzeti Színház mutatta be 1976-ban. Az a szép fényes nap 994. őszén játszódik Vajk, Géza fejedelem fiának keresztelése előestéjén, amikor összegyűltek Európa keresztény királyságainak követei a magyar fejedelmi udvarban, hogy tanúi legyenek a magyar nép csatlakozásának a többi európai keresztény országhoz. Az addig nyugati portyázásairól hírhedt magyar törzs új útra indulásáig hosszú, nehéz véres utat kellett megtennie Géza fejedelemnek, aki egyetlen döntésével megteremtette azokat a feltételeket, amelyek összetartják, megkötik népét, s bekapcsolják abba az európai közösségbe, ahol nemzetté fejlődhet. Eközben szembekerül a hagyományokkal, a régi életmódot védőkkel és az új istent teljes szívvel és hittel vállaló Vajkkal, aki másnaptól István király lesz, s akit az utókor Szent István néven tart majd számon.
