Partnereket keres az SZNT

2013. augusztus 17., szombat, Világfigyelő

Nyílt levélben fordult a Kárpát-medencei önkormányzatokhoz Izsák Balázs, az SZNT elnöke, támogatást kérve polgári kezdeményezésükhöz, ahhoz az európai mozgalomhoz, amelynek célja a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók – köztük Székelyföld – védelme.
 

Izsák emlékeztet: polgári kezdeményezésük bejegyzését elutasította ugyan az Európai Bizottság, ám az SZNT az Európai Unió bíróságához fordul. A testülettől azt kérik, hogy helyezze hatályon kívül a régiók egyenlőségére és a regionális kultúrák fenntarthatóságára vonatkozó kezdeményezés bejegyzését elutasító határozatot, és kötelezze a bizottságot a kezdeményezés bejegyzésére.
A jogorvoslati eljárás kimenetelétől függetlenül az SZNT folytatja azon európai mozgalmat, melynek részeként szeretnék megteremteni a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók védelmének uniós jogi alapjait. „Szeretnénk a közösségi jog számára láthatóvá tenni Székelyföldet, Kataló­niát, Baszkföldet, Bretagne-t, Korzikát, Frízföldet, Fland­riát, Skó­ciát, hiszen ezek egyike sem látható Brüsszelből. Szeretnénk minél több európai önkormányzatot megnyerni a gondolatnak, miszerint minden falunak, minden városnak, minden régiónak joga van ahhoz, hogy történelmileg kialakult arculatát, hagyományait megőrizze, és a modernizáció eszközei, de legfőképpen az uniós politikák semmiképpen sem fordíthatók ezek megváltoztatására” – áll a levélben.
Izsák azt kéri a Kárpát-medence önkormányzataitól, járuljanak hozzá, hogy partnerekként tüntethessék fel őket a mozgalom honlapján, segítsék testvértelepülési kapcsolataik révén a mozgalom megerősítését, más európai önkormányzatok bevonását, s nem utolsósorban: lehetőségeik szerint járuljanak majd hozzá az aláírások összegyűjtéséhez, ha a jogorvoslati eljárás sikerrel járna.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 814
szavazógép
2013-08-17: Világfigyelő - :

Értetlenkedik a bukaresti külügy (Magyar–román diplomáciai csörte)

Konjunkturális látszatpolitikai lépésnek tartja a román külügyminisztérium azt, hogy Németh Zsolt, a magyar külügyi tárca parlamenti államtitkára csü­törtökön bekérette Románia budapesti nagykövetét.
 
2013-08-17: Világfigyelő - :

A legtöbben Erdélyből regisztráltak (Magyarországi választások)

Keddig 2434 választási regisztrációs kérelem érkezett a Nemzeti Választási Irodához (NVI), a legtöbben romániai és szerbiai értesítési címet adtak meg a későbbi kapcsolattartásra a hivatalos választási oldal, az NVI.hu legfrissebb adatai szerint.