Kedves Polgár Bácsi! Kedves Mester Úr! A mi utcánkról van szó. Édesapám felemlítette már az előz­ményeket, azokra én nem is térek ki (ezeket a szófordulatokat Anyukám javasolta), én csak azt írnám le, ami az­után történt. Ami azután, hogy nem történt semmi. Édesapám odáig sorolta a krónikát (ismét Anyukám javított bele), hogy eltelt a hétfő, és eltelt a kedd, és aszfalt sehol, és az autónk az utca túloldalán aszalódik. Közben volt eső is, én nem láttam, mert már aludtam, de reggel nem kellett locsolni, és az nekem tetszett, mert ahelyett számítógépezhettem. De most nem erről van szó, ne tereljük a lényeget a szóról, ahogy Bácsikám szokta mondani, nekem azt kell leírnom, amit nap mint nap látok, és aminek én sem ör­vendek, mert ha Édesapám bosszankodik, akkor nekem nem szabad reggeltől estig a neten lógnom, és az nekem nagyon nem jó.
Kedves Polgár Bácsi! Kedves Mester Úr! Kérem, tessen már valamit intézkedni, mert ezek a fiúk (nekem bácsik, de Édesapám csak így szólítja őket) valami rettentő kotnári munkát végeznek (Anyukám szerint nem a borvidéket kellett volna írnom, hanem azt, hogy kontár, de az nekem semmit nem mond), már reggel korán zajonganak, pedig én olyankor még nagyon aludnék, de vágják az aszfaltot, már ami még megmaradt belőle, és az nem sok. Ma délután is hosszan elnéztem, hogy a kisebbik traktorukkal rakták fel a kikapart kavicsot a teherautóra, az a kicsi szerszám olyan fájin, hogy egy helyben megfordul, nagy fekete kö­röket hagy az úton, és magával viszi a burkot. Burkoltat. Burkolatot. (Azt hiszem, ez a helyes.)
Kedves Polgár Bácsi! Kedves Mester Úr! Nagyon szépen megkérem, jöjjön már ki a mi utcánkba, én ugyan még nem vagyok szavazóképes, de ha ez így megy tovább, bizony isten, nem fogok a bácsira nyomni pecsétet. Ez már tűrhetetlen, ez non plusz ultra! Azaz felülmúlhatatlan. (Vagy valami hasonló, ezt ismét nem értem, de Anyukám azt mondta, választékosnak kell lennie a fogalmazásomnak.) Édesapám szerint a bácsi mindennap itt jár el, mert fenn lakik, a dombon, látnia kell, ami itt, nálunk történik, de én ezt nem hiszem el, mert ha a bácsi látná, bizonyára nem hagyná, hogy ilyen kotnári munkát végezzenek a fiúk (jó, tudom, nem kotnári, hanem egri, nem fiúk, hanem munkások). Édesapámnak nem is kell sokat magyaráznia, mert én sem vagyok vak, és jó lokális patriótaként az egyenes, mint a Csíki utca szólást ismerem, de az, amit a fiúk (rendben: munkások) ma csináltak, az felülmúl minden helyi jellegű szólást, de még a képzeletet is. A bá­csik ugyanis ma szegélykövet raktak le. Hogy aztán tudjanak aszfaltozni. Legalábbis Édesapám szerint az a végső céljuk. Előtte a vágó gépükkel, ami már kora reggel zúg, és nagy port ver fel, amiért Anyukám becsuk minden ablakot, amitől nagyon meleg lesz a házban, és azt hiszem, férfias illataim ekkortól datálódnak (ezek ismét nem az én szavaim), szóval előző nap a zajos-poros masinájukkal cikcakkoltak az aszfaltban, most már nem is szabályos, de részeg szita­kötőnek is becsületére váló a minta az út szélén, és akkor ma szegélykövet raktak le, mert azt előtte mind beletúrták az árokba, amit ástak, többször is ki és be, de ezt Édesapám megírta, úgyhogy én nem részletezem. A Csíki utcás mondást sem, ezt Édesapám szerint úgysem értené, aki nem sepsiszentgyörgyi, én az vagyok, mégsem igazán értem, mert a Csíki utcában olyan szépen sorjáznak a sze­gélykövek, hogy csak, míg a mi utcánkban hipe is, hupa is, meg minden, csak épp nem egyenes. Sem fel­irányban, sem oldalvást.
Kedves Polgár Bácsi! Kedves Mester Úr! Tudom, Édesapám valami tojásrántottás dolgot is írt, én nagyon szeretem azt az ételt, amikor Édes­apámmal kettesben vagyunk épp, elég gyakran fogyasztjuk (ez ismét az Anyukám választékosságának kö­szönhetően ilyen szép leírás, valójában egy tepsiből majszolunk olyankor, és az uborkát kézzel fogjuk), tehát a tojásrántotta finom kaja, és azt is tudom, némi köze van a tyúkhoz, mert azok nekünk is vannak, esténként én szedem össze tojásaikat, de nagyon szé­pen megkérem, tessék már valamit kezdeni a mi utcánkkal, mert Édes­apám egyre többet bosszankodik amiatt, ami a kapunk előtt és lennebb és fennebb történik, és tessék elhinni, az nekem nagyon nem jó.
Különben mély tisztelettel üdvözli választékos polgára,
Váry O. Péter(ke)