Többtucatnyi könyvet ítéltek mellőzésre, eldobásra alsó szomszédaim. Olvasni, művelődni szerető munkás házaspár régebbi, már kiolvasott köteteiből a lépcsőházban pihenő szekrénykére helyezte a kimustráltakat, hogy az arra járók szabadon válogassanak és vigyék magukkal bármelyiket.
Huszonöt esztendei ismeretség után megkérdezték tőlem: mielőtt a többit is papírzúzdába küldenék, megnézném-e a XIX–XX. századi kiadványokat, a Kriterion Könyvkiadó sorozatait?
Örömmel köszöntem meg felajánlásukat, s mint leletre bukkant régész, óvatosan vettem kézbe a százévesnél idősebb és annál ifjabb papírkötegeket. Szinte gondba kerültem a nagy választék, az Európa-zsebkönyvek, a Dacia, az Európa Könyvkiadó, A világirodalom remekei sorozatban megjelentek láttán. Mégis előbb az 1900-as évek elején kiadott könyvek után nyúlok: lenyűgöznek az első oldalakon meglátott pecsétek, nevek, ex librisek. Mint pl. a brassói Ráduly József okl. kőművesmester kék téglalap szignója, a Zágoni Vegyes Ipartársulat kétnyelvű, kerek, piros pecsétje a Ben Hur 2. kötetében (a fordítás kiadásának éve: 1901). Wallace Lewis leghíresebb regényének 3., gondosan átnézett kiadásában két név áll a belső borítón: nagybetűkkel, kék ceruzával Szász Mária és fekete tintába mártott tollal, szépírással Mühlbacher Otto III. gymn. o. t.; utóbbi neve alatt Szászvárost jelöli meg. Egy másik könyvet teszek az ideiglenes halomba, az Alkony című kötetet. Zavarba hoz a magyarosított szerzőnév, de Georges Ohnet francia író már ismerős: a Világirodalmi lexikon szerint „1875-től színpadi darabokkal mutatkozott be, ám hamarosan írni kezdte Az élet harcai című, nyolc éven át közölt regénysorozatát, amely egy csapásra a múlt század végének legolvasottabb francia regényírójává tette... Az Egyetemes Regénytár az 1880-as évektől 24 regényét hirdette 53 kötetben.” Ezek egyike kerülhetett a kezembe, de fordítója, bizonyos Novelly Riza kiléte titok marad számomra. Csak álnév volna, ami takarja a Singer és Wolfner kiadásában megjelent könyvecske magyarra ültetőjét? Pecsétjén a Nagylaki Önálló Iparosok Otthona szerepel, középen az 1919-es évszám...
Később önvád fog el, mert eddig nem hallottam, nem tudtam semmit Czóbel Minkáról, a Két arany hajszál szerzőjéről, akinek regényét szintén elhallgatja a Magyar irodalmi lexikon. A róla szóló szócikket olvasva tudom meg, hogy Orczy Lőrinc huszárgenerális autodidakta dédunokája Anarcson élt 1855–1947 között. Alkotó évei 1890–1914 közé tehetők, de az I. világháború után mintegy hatvan évig eltűnt az irodalmi köztudatból. Válogatott versei 1974-ben jelentek meg Boszorkánydalok címmel.
Írói, költői, fordítói sorsokat rendezgetek elmémben napok óta. Szabó Lőrinc is eszembe jut, aki szerint „a könyv már kívülről is ígér és szuggerál”. Magányomban a Száz szál gyertyát, száz icce bort refrénű műdalt dudorászom, amelyet Fráter Lóránt zenésített meg s próbált elorozni a szimbolizmus első honi képviselőjének tekintett, évtizedekig Kisvárda vonzáskörében élő úrinőtől, Czóbel Minkától...
