A vitatott rétyi faipari beruházás kapcsán megfogalmazódó kérdések egyike közvetlen környezetünk védelmét érinti, sokak aggodalommal fürkészik kis térségünk természeti adottságainak jövőjét. És valljuk be: nem alaptalan a félelem, hogy évek múltán, a nagyfokú fakitermelés nyomán erdők borította tájainkon legfőbb ékességüktől megcsupaszítva köszönnek vissza majd a kopár hegy- és domboldalak.
Hogy mennyire nem tudjuk felmérni, milyen kincs birtokosai vagyunk, azt sajnos lépten-nyomon megtapasztalhatjuk, nem csupán az említett fűrésztelep okán. Elegendő ehhez a településekhez legközelebb eső kirándulóhelyeket bejárni, a hétköznapokban megfáradt piknikezők nyomaiba, sajnos, majd mindenhol belebotlunk. Nemrégiben a sepsiszentgyörgyiek egyik közismert és kedvelt útvonalán haladva fogadott szomorú látvány a Bíróné pusztáján át a Honvéd-forrás felé tartva.
Jól láthatóan fakitermelés, ritkítás történhetett az erdőben, s erre nem csupán a halmokba gyűjtött ágak, a levágott fák fehérlő tuskói utaltak, de a munkát végzők által maguk után hagyott hulladék is. Szomjukat közeli hegyeink egyikéről elnevezett sörrel olthatták, a kiüresített palackot azonban már nem vitték magukkal, s arra sem volt elegendő energiájuk, hogy a mellé harapott szalámi csomagolását és a szalonnazsíros újságpapírt összeszedjék. A Honvéd-forrás feletti erdőrész látványa fájdalmas, és ez egyre fokozódott: az Erős-oldal alatt tanyázók zajszennyezését már távolról hallhattuk. Olasz rendszámú autó mellett egy vidám családi összejövetel hangulati aláfestéseként „mánélét” kényszerült hallgatni turisták népes tábora, a hűs vizű forrás közelében pedig egy kisebb teherjárműből dőlt a füleket igencsak sértő mulatós zene. A kijelölt pihenőhely asztalai körül csomagolópapírok, zacskók virítottak a ritka fűben, s szétdobált pillepalackok jelezték: valakiknek szándékukban állhatott friss vízzel megtölteni azokat. Hogy tervük miért hiúsult meg, s ezt miért kellett szemeteléssel tetézni, talány marad.
Egyenpólós, biciklis fiatalok – a zöld őrjárat – rótták közelünkben a köröket, megvitatott tapasztalataikból a fegyelmezendő természetjárók szomorú jelleme sejlett fel. Némelyek attól sem riadnak vissza, hogy egy leakasztott kerítésen flekkenezzenek – mondogatták. Szomorú hallani és megtapasztalni is, miként felháborító volt annak a felelőtlen gépkocsi-tulajdonosnak a nyomára bukkanni, aki – a hátrahagyott, árulkodó nyomokból ítélve – az erdő közepén ejtette meg a sürgőssé vált gumiabroncs- és olajcserét. Azért nem volt rest: a már használhatatlan kellékekre, műanyag dobozokra rádobott némi faágat...
Nem mindegy, mikor tudatosul bennünk környezetünk megóvásának fontossága. Idejekorán és felelősen kell cselekednünk, mert megtörténhet, hogy túl későn ébredünk rá: nem lesz, mit örökségül hagynunk a következő nemzedéknek. S ha arra sem vagyunk képesek, hogy bár tisztán megőrizzük erdeinket, hogyan oltalmazhatnánk meg sikeresen zöld kincsünket?
