Dés László neve nem ismeretlen a háromszéki közönségnek. Emlékezetes maradt Esterházy Péterrel közös produkciója, de musicaljei – a Dzsungel könyve vagy a Valahol Európában –, filmzenéi, sőt, lemezei nálunk is kedveltek. Jövő héten, az összművészeti fesztiválra fia, Dés András és Grecsó Krisztián író társaságában érkezik Sepsiszentgyörgyre, hogy az irodalom és az improvizáció kapcsolatának korlátait feszegesse.
– Zenész. Klasszikus zenét tanult, hogyan keveredett mégis a modern, nevezzük inkább kortárs műfajok vonzásába?
– Mire kijártam a híres, Kodály Zoltán zenei általános iskolát, már éppen nem is akartam zenei pályára lépni, mikor is 16 éves koromban elragadott a dzsessz világa, és onnantól fogva nem volt kérdés, hogy zenész leszek. Őrült módra kezdtem klarinéton, szaxofonon gyakorolni. Meg sem álltam a konzervatóriumig, majd onnan a dzsessz tanszékre mentem át, és ’74-től már koncerteztem is. Aztán egyre több minden kezdett érdekelni. Vonzottak a dalok, a színház, a film világa, és miközben mindig dzsesszzenész maradtam, sok műfajban dolgoztam az idők során. Nem bántam meg.
– Hangszeres. Zongora és szaxofon (sőt: klarinét, ének, fütty...) – lehet-e, kell-e és milyen vonatkozásban választani a „hangszerek” között?
– A műfaj határozza meg a hangszerválasztást. A dzsessz főhangszere a szaxofon, de a dalokhoz a zongorára van szükségem elsősorban. Ha magam adom elő a dalaimat, akkor persze énekelnem is kell. Élvezem. Mint a költő, aki a saját versét szavalja.
– Zeneszerző. Ismét a műfaji változatosság. Hogyan lesz egy zenei gondolatból dal, musical vagy éppen improvizáció?
– Minden műfaj megközelítése más és más. Ha musicalt vagy filmzenét írok, rendelkezésemre áll az alapanyag, amiből elindulok. Egy forgatókönyv, egy szövegkönyv, dramatikus helyzet, ami elindítja bennem a zenei gondolatokat. Ha dzsessztémákat vagy -dalokat írok, akkor valamiféle belső indíttatásból kezdek komponálni. Egy biztos, ihletre mindig szükség van, és ha kell, akkor sok munkával kiprovokálom magamból.
– Sláger. Nem zavarja, hogy egy-egy dalból túl sokat játszott sláger lesz?
– Egyáltalán nem zavar. Sőt! Minden dalszerző vágya, hogy a számaiból sláger legyen, hogy sokan ismerjék és szeressék a dalait.
– Műfajok. A free-jazztól a popig, a gregoriántól a musicalig mi az, egyáltalán van-e vezérelv, ami a szerzemények hangulatát egységesíti, „désiesíti”?
– A „vezérelv” én magam vagyok. Ízlés, tapasztalat, megszerzett tudás, habitus, személyiség. Akármilyen műfajban is dolgozom, minden alkotásom hordozza a saját zenei világom jegyeit. Az már az én dolgom, hogy fejlesszem, tágítsam ezt a világot.
– Zenészek. Rengeteg, különböző karakterű ismert, befutott muzsikussal játszott együtt. Hogyan lehetséges ez egy olyan zenei piacon, ahol inkább a sárdobálás a jellemző, vagy ez utóbbi megállapítás nem igaz?
– A zenélés egy gyönyörű, izgalmas társasjáték. Csak olyan muzsikusokkal érdemes ezt játszani, akikben bízik az ember zeneileg-emberileg egyaránt. Akik odaadással képesek részt venni az együtt zenélésben, és tisztelik egymásban a tehetséget és az embert.
– Színészek, filmesek. Ugyanez a kérdés színészek, filmesek vonatkozásában, akikkel nemcsak a zenés darabokban, hanem énekesekként, sőt, önálló lemezeken is együtt alkotott.
– A színészek világa egy külön világ. Sok időbe és munkába került, míg valamennyire kiismertem magam ebben a furcsa világban. Szeretek velük dolgozni, mert a tehetséges színészek csodálatosan értelmezik és adják elő a nekik írt dalaimat.
– Siker. Ismert a klasszikus mondás: kis ország, kis foci. Érvényes-e ez a kortárs zenére? Egyáltalán van-e jelentősége ennek több mint harminc év jelenlét után?
– A pályafutásom során sokszor mérettettem meg külföldön, koncerteken, fesztiválokon, lemezstúdiókban. Sikerrel szerepeltem mindenütt, így nem félek attól, hogy az életem beszűkült, avagy provinciális lenne. Éppen most mutatják be Helsinkiben A dzsungel könyve című musicalemet, nagyon bíznak a sikerében. De persze a legfontosabb siker a hazai, anélkül partra vetett halnak érezném magam!
– Tervek. Nem nyomasztó a Dés összes kiadása, mintha 2009-re „befejezett” életműve lenne? Mi az, ami most foglalkoztatja?
– Nem. Inkább örömteli, hiszen az összkiadás elsősorban arra szolgált, hogy az évtizedek óta több kiadónál megjelent lemezeim rendszerezve legyenek, sok lemezem nem is volt meg CD-n, csak bakelitlemezen, tehát már régóta nem voltak hozzáférhetőek. Az a szomorú, hogy éppen az utolsó pillanatban jött létre ez a sorozat, mert azóta összeomlott a lemezpiac. Vége egy korszaknak, és nem tudni, mi lesz helyette.
– Pódiumműsor. Néhány gondolat a nálunk is bemutatandó, Mellettem elférsz produkcióról: hogyan teremthető meg a kapcsolat (próza)író és zenész, apa és fia között, hogyan működik mindez a színpadon?
– Az estünk lényege, hogy a zene a szövegből indul el. Mi, András fiammal improvizálunk. Amikor Krisztián elkezdi a felolvasást, még nem tudjuk, mit fogunk játszani. Az utolsó mondat elhangzása után viszont a szöveg hatása alatt, és persze a pillanatnyi diszpozíciónktól függően (amire hatással van a helyszín, az akusztika, a közönség és még sok minden más), minden egyeztetés és megbeszélés nélkül biztosan érezzük, hogy mit kell játszanunk. Éppen ezért élvezzük annyira ezt a formáját a zenélésnek, az egész estének ezt a kiszámíthatatlan, számunkra is meglepetéseket tartogató, érzékeny voltát.
