Tartalékol az RMDSZTüntetés nem, aláírásgyűjtés igen

2013. szeptember 4., szerda, Közélet

Későbbi időpontra halasztja az RMDSZ a régióátszervezés ellen tiltakozó, szeptember végére tervezett tüntetést, mivel ebben az időszakban a több száz településen elindított aláírásgyűjtéssel és az ezt követő helyi népszavazásokkal amúgy is több síkon lehet nyomást gyakorolni a kormányra – jelentette be Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkárságának tegnapi ülésén megállapították, hogy szeptember közepe reális határidő az aláírásgyűjtés elindítására, a folyamatot Hargita, Kovászna és Maros, illetve Bihar, Szatmár és Szilágy megyében kezdeményezik.
 

Kovács Péter főtitkár elmondta, hogy önkormányzati vezetők és szakértők kidolgozták a népszavazási folyamat metodológiáját, és a főtitkárság ülésén célként fogalmazták meg, hogy nem elegendő csupán a törvény által megszabott minimális, a szavazati joggal rendelkező lakosság 5 százalékának megfelelő aláírásszámot összegyűj­teni, hiszen ez az alkalom jó lehetőség a szövetség álláspontjának, elképzelésének a népszerűsítésére, illetve a lakossági elvárások begyűjtésére. A népszavazáson meg­fogalmazandó kérdések tekinte­tében Kovács Péter rámutatott: a közvélemény gyakran összemossa a már létező gazdasági fejlesztési régiókat a tervezett közigazgatási régiókkal. Kifejtette: fejlesztési régiók ezután is lesznek, mert európai uniós kötelezettség, az RMDSZ pedig kiáll a törvénytervezetében megfogalmazott, tizenhat régiót számláló elképzelése mellett. Le­szögezte: a közigazgatási régiók létrehozását (vagyis azt, hogy a jelenlegi fejlesztési régiókat emeljék közigazgatási rangra) az RMDSZ egyértelműen elutasítja, mert szerinte fölösleges, költséges, bonyolítja az amúgy is sokszor átláthatatlan bürokráciát, centralizál ahelyett, hogy a decentralizációt segítené elő.
Ami a tervezett tüntetés elhalasztását illeti, Kovács Péter hangsúlyozta: az RMDSZ nem akar „ver­sengeni” a többi magyar szervezettel a tüntetések rendezése terén. A régióátszervezés időpontjával és mikéntjével kapcsolatban a kormánykoalícióban is ellentmondásos vélemények fogalmazódnak meg. „Muníciót kell tartalékolni egy esetleges újabb tüntetésre, amelyet a politikai szempontból legmegfelelőbb pillanatban kell meg­szervezni” – mutatott rá a főtitkár.
A főtitkárság ülésén megerősítették, hogy az RMDSZ támogatandónak ítél meg minden olyan utcai megmozdulást, amely a régióátszervezéssel kapcsolatban a magyar közösség érdekeit képviseli, és amely nem szolgál kampánycélokat. Ennek szellemében augusztus közepén Kelemen Hunor szövetségi elnök bejelentette, hogy az RMDSZ csatlakozik a Székely Nemzeti Tanács október 27-ére meghirdetett Nagy Mene­te­léséhez, amelyet az egységes, önálló, autonóm Székelyföldért szervez a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút 45 kilométeres székelyföldi szakaszán.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 805
szavazógép
2013-09-04: Világfigyelő - Farkas Réka:

Röviden

Több mint hétezren regisztráltak
Már a földön sorakoztatják a külhoniak regisztrációs lapjait a választási iroda budapesti központjában, olyan sokan jelentkeznek naponta. Csak tegnap 900-an regisztráltak levélben. Ezzel már meghaladja a 7000-et a regisztráltak száma, vagyis azoké, akik külföldön élnek, de van magyar állampolgárságuk, és szavazni is akarnak.
2013-09-04: Közélet - :

Össztűz Verespatak miatt

Online petíciót kezdeményezett a Greenpeace a verespataki aranybányászati beruházást támogató kormányzati lépések ellen, Szili Katalin, a magyar Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke a parlamenttől kér tájékoztatást a Verespatakon tervezett aranybányászatról,