A költő ne foglalkozzon az épp divatos dolgokkal, és előveszi a billegő lábú asztalnak alátétként használt egyik kötetét, kitöltve az űrt két másikkal, merthogy a verseskönyvek nem mind vaskosak, csak a Köztársaság, amiben az év drámája is, és még sok más.
A költő arról írjon, ami érdekli, és hosszú monológ Petőfiről, aminek végkövetkeztetése, hogy az összes huszonéves költő ma az ő el(r)ejtett négysoraiból dolgozik, és az sem rossz, hogy a nemzet költője ama bizonyos lépcsőn az esős márciusban szavalva korai slammer volt.
A költő egyébként jogásznak indult, írt verseket, de ki nem, aztán némi vargabetűk során igazi költő tanítványává lett, korai verseit felolvasva most is érzi, mikor épp kinek a hatása alatt követte el azokat, de most már ő is költő, erre bizonyosság mind a tizenöt irodalmi díja.
A költő felolvas, a vers címe Salgótarján, és kér egy vodkát, mert sok beszéd szegénység, és a költő sokat beszél, mert előbújik belőle a jurátus, de kiderül, hogy költőként is jó a gázsi, pláne ha.
És a hely szelleme megkövetelte hangot félretéve, Szálinger Balázs sepsiszentgyörgyi bemutatkozásához korántsem az irónia szintjén kell közelíteni, hiszen jobb így, hogy mégis szavakkal játszó poéta lett belőle, erről ki csütörtök délután a kinti helyett a benti Teint választotta, meggyőződhetett, nem bánva meg azt sem, hogy lemarad egy kiállításmegnyitóról, a vénasszonyok nyarának langysugarairól, mert olykor egy jó beszélgetés mindennél fontosabb.