A VIII. Háromszéki Orvosnapok alkalmával elhangzott értekezések közül a legjobbnak a baróti mentőalállomás orvosa, Dienes Judit előadását ítélték, ő kapta a Dr. Bíró András-díjat.
Dienes Judit a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végzett 2003-ban, 2009-től a Kovászna megyei mentőállomás munkatársaként tevékenykedik. Mentőorvosi tapasztalatait osztotta meg kollégáival, s felhívta a figyelmet: népszerűsítsék az elsősegélynyújtás-oktatást, mert az életeket menthet. Dienes Juditot a mentősök mindennapjairól, a hivatás nehézségeiről kérdeztük.
– Mennyire mozgalmas a mentősök egy napja?
– Idén megközelítőleg 1300 esetben riasztottak, átlagosan naponta három-négy esetben kell közbelépnünk. Leggyakrabban magas vérnyomásban szenvedőkhöz, mellkasi fájdalomra panaszkodókhoz és lázas gyermekekhez hívnak, de az is gyakori, hogy szülő nők, balesetek miatt tárcsáznak. A városban átlagosan két-három perc alatt érünk ki a beteghez, ez azonban falvakon esetenként akár fél óra is lehet, bármennyire igyekszünk. Nagyon rosszak az útviszonyok, emiatt a távolabb eső, elszigetelt helységekbe – mint például Magyarhermány, Szárazajta, Uzonkafürdő és Székelyszáldobos – körülményes eljutnunk: néhol még út sincs, s gyalog kell a dombok oldalán levő házikókhoz felkapaszkodnunk. A kollégáimmal történt meg, hogy gyertyafény mellett voltak kénytelenek a szülést levezetni...
– Díjnyertes előadásában arról beszélt, mennyire lényeges, hogy az újjáélesztés elkezdődjön. Miért volt fontos ezt elmondani?
Dienes Judit: Előadásommal nem tanítani akartam a tapasztalt és kiváló orvostársaimat, hanem üzenetet közvetítettem számukra: lehetőségeik szerint népszerűsítsék, és ha tehetik, vegyenek részt az elsősegélynyújtás oktatásában, mert néhány alapvető technika segítségével igencsak növelhető a beteg életben maradási esélye. Az általam vizsgált két esztendőben tizenhárom újraélesztést végeztünk, s csak egy esetben értünk el sikert. Mint már említettem, az erdővidéki utakon igencsak nehéz a közlekedés, ezért szó szerint életbe vágóan fontos, hogy a beteg környezetében élők merjenek az első pillanattól cselekedni, hiszen így hihetetlen esélyt adnak a bajbajutottnak. Megjegyzem: az egyetlen sikeres újjáélesztés is annak volt köszönhető, hogy a 112 tárcsázásával egy időben cselekedtek. A lehetőségekhez mérten tettek azért, hogy a vérkeringés ne álljon le.
– Miként lehet népszerűsíteni ezeket a technikákat, hogyan lehet megszólítani az embereket?
– Az elmúlt négy esztendőben jó alkalom volt a népszerűsítésre az Iskola másként program. Általában nem is egy, hanem több csoport jelentkezett be a mentőállomásra, mi pedig szívesen oktattunk s válaszoltuk meg kérdéseiket. Hasonlóképpen fontosnak tartom, hogy a nagyobb üzemekből néhány alkalmazott részt vegyen programjainkban: egy varrodában vagy egy nagyobb szerelőműhelyben bármikor rosszul lehet valaki, vagy baleset érhet egy dolgozót. Fontos tehát, hogy legyen valaki, aki tudja, miként kell elkezdeni az újraélesztést. Meggyőződésem, az embereket meg lehet fogni.
