Bizonyára igaza van az RMDSZ elnökének abban, hogy az Európai Bizottság politikai döntést hozott a kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés bejegyzésének elutasításakor, azzal a megjegyzéssel, hogy e kérdés nem is tartozik jogkörükbe.
Az integráció gazdasági természetének köszönhetően az unió első emberi jogi dokumentumát is csak 2000-ben fogadták el a nizzai csúcson, az emberi jogokon túlmutató, számos tagország nemzetpolitikájával ellenkező kisebbségi jogok pedig említés szintjén sem találhatóak meg mindmáig egyetlen közösségi alapdokumentumban sem.
Hatalmas gondot okozott az erdélyi magyar szervezeteknek, hogy a főként liberális gazdaságpolitikai alapeszméken nyugvó Európai Unió az egyéni jogok védelmét emelte piedesztálra, félrelökve, mint most is, a nemzeti közösségek jogainak elismerését. Sokan látták, el is mondták, hogy eme félszárnyú jogalkotás valójában a nagy európai nemzetállamokat szolgálja, a nemzetiségek, népcsoportok tucatjait magába olvasztó Franciaországét, a soknemzetiségű Spanyolországét, a brit nemzetközösségét, s úgy mellesleg a huszadik században a nemzetállamiságát megerősíteni kívánó Romániáét, Szlovákiáét.
A szocializmus vasszorításából alig huszonhárom éve kikerült öt országban szétszórt magyarság nemzetrészei ellenben megelégelték az utódállamok asszimilációs, kisebbségellenes politikáját, és bár a közönyös Európa távol tartja magát követeléseiktől, az önrendelkezés elnyerése, mint a megmaradás egyetlen záloga, úgy átitatta gondolkodásunkat, hogy e folyamatot leállítani már sem a román állam, sem „a jogkör” nélküli Európa nem képes.
Jelen pillanatban a szocialista-liberális kormányzat látványosan ignorálja nemcsak a szövetséget, de mind az 1,2 millió romániai magyar állampolgárt is. Tehát eljött az ideje, hogy olyan tiltakozási formákat találjanak a magyar pártok, civil szervezetek, egyházak, melyek nagyot szólnak, és messzire hallatszanak. Ilyennek ígérkezik a Székelyföldi nagy menetelés, illetve élőlánc, melynek szervezői (pártok, civil szervezetek, egyházak) hosszú idő után először összefognak, és ha valóban sikerül mozgósítaniuk Gábor Áron szülőfaluja és halálának helyszíne között mintegy ötven kilométeres távra száz-százötvenezer embert, amire eddig példa nem volt, megtapasztalhatjuk az összefogás, együtt gondolkodás és cselekvés erejét. A várható siker arra sarkallhatná az RMDSZ-t, a Néppártot, a polgári pártot, de az SZNT-t is, hogy ugyancsak közösen szervezzék meg a Székelyföld és Partium autonómiaigényének kinyilatkoztatására vonatkozó helyi népszavazásokat. Most épp a felteendő kérdéssel bíbelődnek RMDSZ-körökben. Tegyék, csak épp a legfontosabbat, az autonómiát ki ne felejtsék belőle.
