Mint minden rendes állampolgár, én is azért megyek el szavazni, hogy ha gladiátor módra küzdeni kell a parlamenti arénában, akkor az általam küldött honatya önfeláldozóan harcoljon értem s érdekeimért. Erre mit látok?!
A hozzám hasonlók az utcán menetelnek, és torkukat nem kímélve bőszen harcolnak valamiért vagy valami ellen. Kivonultak a kutyaütők és kutyavédők. Kint vannak pró és kontra az aranybányászatért vagy ellene küzdők. Az orvosok is tüntetnek, és azt mondják, gyógyítás helyett sztrájkolni fognak, akárcsak a bukaresti metrósok és közszállítók. Bérletpénzért élőlánccal kötik az ebet a karóhoz a diákok. Tízezer kerékpáros is tüntetni akar szombaton Bukarestben, mert a polgármesteri hivatal elköltött bicikliutakra 11 millió eurót, s most se pénz se út. De a parlamentben csend és béke honol. Ott talán a legcsendesebb a politikai harc. Az az egyetlen oázis, ahol nyugodtan lehet ülni és élvezni a szél- és sztrájkcsendet.
Pedig de szeretném látni bár az ellenzéket vonítani, mint a fába szorult féreg, mikor újabb és újabb gázáremelést jelentenek be, újabb és újabb adókat helyeznek kilátásba ellenünk. Ismét átalányadót kell fizetnie a vállalkozók egy részének, és a bérbeadások után is egészségügyi hozzájárulást kell majd fizetni. Legalább egy kis populista szöveget szeretnék hallani a parlamentben, hogy bár az ellenzék úgy küzdene a rezsicsökkentésért, mint Magyarországon a kormánypárt. De nálunk csendesek a hajnalok és a parlamenti ülésszakok. Egyetlen esemény az volt, amikor valaki harminc ezüstpénzt vitt oda a miniszterelnöknek Verespatak ellen tüntetve. Ez volt a legnagyobb esemény, ami a törvényhozásban mostanában történt, és azt is egy kívülálló művelte el. Ezek után a nagy kérdés, hogy miként juthatott be a szónoki emelvényhez egy kívülálló?
Vajon ettől arrafelé a politikai élet az utcán zajlik majd? Összeeresztik a valamiért és az ellene küzdőket, hadd üssék egymást? A ciánosokat a ciánellenesekkel, az orvosokat a betegekkel, a bukarestieket a metrósokkal, a kutyásokat a kutyátlanokkal, a bicikliseket az autósokkal. Egy jó polgárháborúra lenne szükség valamit eldönteni? Aztán annak kimenetele után az erősebbek és saját javára döntene a kormány.
Most Crin Antonescu elment Svájcba. Kezdetben már abban reménykedtem, hogy a svájci nemzetiségek együttélési modelljét tanulmányozni. De nem, elment a genfi parlamentbe, biztosan azért, hadd lássa, miként lehetséges, hogy ott a honatyák csak néhány napot dolgoznak évente. Ott viszont mintha nem úgy mennének a dolgok, mint nálunk. A fontosabb dolgokban népszavazással döntenek. Lehet, ezt akarják nálunk is bevezetni. Már emlegették a népszavazást Verespatak és a kutyák ügyében is.
Bár lehet, hogy mégsem a svájci modellt kellene követnünk, hanem a jordániait, ahol a parlamentben lövöldöztek. Ott általában cipővel és vizespalackkal szokták egymást hajigálni a honatyák, de most úgy látszik, ez nem vezetett eredményre, ezért egyik képviselő gépfegyverrel kezdett lövöldözni, de eredménytelenül, mert senkit nem talált el.
Egy ilyen lövöldözés, úgy lehet, nálunk is a valóságra ébresztené a honatyákat, főleg, ha találna is néhány golyóbis.
