– Az irodalom manapság pont olyan jó vagy olyan rossz helyzetben van, mint évezredek óta, nem hiszem, hogy valami különösebben változott volna. Az irodalomnak egyetlen dologra van szüksége, arra, hogy kicsit jobban odafigyeljen a környezetére. Megpró­bálunk különböző módszerekkel: reklámozással, fel­olvasásokkal, a világhálós jelenlét erősí­tésével közelebb kerülni az olvasókhoz. Ennyit lehet tenni, de ezt komolyan, lendülettel. Ha ennek ellenére úgy látjuk, mégse működik tökéletesen, az már nem feltétlenül a mi hibánk. De azt gondolom, hogy az irodalom nem a vesztes oldalon van, hanem a nyertes oldalon, túlélt már néhány „világvégét” eddig is.
– Milyennek látod a magyar irodalom helyzetét?
– Sokat javult az elmúlt években. Ne felejt­sük: már van egy Nobel-díjasunk, és most is akadnak magyar szerzők az esélyesek között. Az elmúlt években a magyar kultúrdiplomácia is törekedett arra, hogy Európában és másutt erősödjék a magyar irodalom jelenléte, az erdélyi irodalom is számos sikert tudhat magáénak. Jó irányba haladunk, de még rengeteg a munka, nagyon sok kultúrdiplomáciai tevékenység vár nemcsak a politikusokra, hanem szerkesztőkre, irodalomszervezőkre és a szerzőkre.
– Rá kell kérdeznem: elkülöníthető-e az erdélyi magyar irodalom, vagy csak ma­gyar irodalom létezik?
– Technikai értelemben nem feltétlenül beszélhetünk egységes magyar irodalomról. Írók, szerkesztők szintjén mindenki mindenkit ismer, az olvasók szintjén azonban már nem, mert a könyvterjesztés nem működik úgy, ahogy azt elvárnánk. A magyarországi kiadók sem fektetnek kellő hangsúlyt kiadvá­nyaik terjesztésére, nagyon kevesen jutnak el a határon túli könyvesboltokig. Ráadásul, ha egy-egy erdélyi kiadó figyel is a magyarországi jelenlétre, arra már nagyon kevesen gondolnak, hogy egy vajdasági könyvesboltba is eljusson az erdélyi magyar könyv. Persze, aki az erdé­lyi irodalmi folyóiratokat olvassa, recenziók, könyvkritikák útján a kortárs magyar irodalom jelentős részéről így is tudomást szerez, de las­sabban, nehézkesebben, ezért tapasztalható még mindig egyfajta törés.
– Erdélyben az irodalmi lapok szintjén megtörtént a nemzedékváltás, jelent-e ez szemléletváltást is?
– Minden újabb nemzedék megjelenése után természetszerű a változás. Módosul a nézőpont, a szempontrendszer, de az elmúlt tíz évben nem történt radikális változás. A kilencvenes években megszólaltak az újfajta hangok, kísérletek zajlottak és zajlanak most is, legújabban például a slam poetry jelensége. Túl ezen mindenki arra törekszik, hogy jó lapot készítsen, hogy a műhely, ahol dolgozik, láthatóbb legyen, és olyan csapat alakuljon ki ezek körül az irodalmi helyek körül, amely minőségi szövegeket tud létrehozni. Ez nem változott napjaink nemzedékváltásai után sem.
– Kolozsvár pörgéséből a sepsiszentgyörgyi lüktetésbe belecsöppenve: hogyan látszik Erdély fővárosából Székelyföld kulturális fővárosa?
– A városvezetés és az alkotók, de a lakosság is odafigyel az irodalomra, a művé­szetekre, ami több mint dicséretes. Látszik ez Kolozs­várról, Budapestről, de akár Münchenből is. A város valóban fontos kultúrhely akar lenni, és annak is tekinti magát.