Kis- és középvállalkozások bezárását eredményezheti a kormány tervezett intézkedése, mellyel jövő év elején ismét bevezetnék az átalányadót – ismertette álláspontját a korábbi tapasztalatok alapján Édler András, a háromszéki kereskedelmi és iparkamara elnöke. Fejér László Ödön RMDSZ-képviselő sem ért egyet az újabb adóteherrel, és sérelmezi, hogy a tervezet által érintett ágazatokban tevékenykedőkről azt feltételezik, nem tisztességesek.
Mint arról korábban beszámoltunk, az autókarbantartás és -javítás, turizmus és vendéglátóipar esetében vetnének ki átalányadót 2014. január elsejétől. Fejér László Ödön – aki a megyei kereskedelmi kamara vezetőtanácsának is tagja – hangsúlyozta, amennyiben az érintett területeken tevékenykedők nem fizetnek profitadót, nem azzal egyenértékű, hogy csalnak, inkább arra utal, hogy a gazdaság nem működik. Újabb adóteher helyett gazdaságélénkítő programokat kellene foganatosítania a kormánynak, ígéreteit betartania, például megépíteni az autópályát, hogy felpörögjön a turizmus, így lenne nyereség is, ami után adózzanak a vállalkozók – fejtette ki a háromszéki parlamenti képviselő. Vállalkozóként úgy látja, minden újabb adónem a feketegazdaságot erősíti.
A megyei kereskedelmi és iparkamara a következő időszakban az érintett ágazatok helyi, szakmai szervezeteinek képviselőivel konzultál a tervezetről. Nem lehet úgy egészséges gazdaságot teremteni, ha félévente változik az adórend – szögezte le Édler András. – Rossz az a mentalitás, hogy ebben az országban mindenki csaló. Ha tényleg így van, akkor miért nem működnek az ellenőrző szervek hatásosan? – vetette fel. A törvénymódosítások és az újabb adónemekre vonatkozó elképzelések tulajdonképpen azt tükrözik, az állam nem bízik a saját ellenőrző szerveiben – s ha így van, talán meg kellene szüntetni azokat – vélekedett.
Édler András emlékeztetett, a korábban bevezetett átalányadó 150 ezer cég csődjét eredményezte. Amennyiben nem teszünk ellene, mi is bűnrészesek leszünk abban, hogy ötvenezer vállalkozás megszűnik. Mint mondta, előfordulhat, hogy bizonyos helyzetekben megéri az átalányadót választani, de hagyni kell, hogy erről a vállalkozó döntsön.